Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Hónapokat kell várni az első konzultációra is a meddőségi központokban, tapasztalta a DK

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány hibájából olyan hosszúra nőttek a várólisták az államosított meddőségi központokban, hogy már az első konzultációra is hónapokat kell várni.

Ezt Földi Judit, a DK elnökségi tagja és országgyűlési képviselője mondta, miután próbaképpen végigtelefonálta ezeket az intézményeket.

"A budapesti Róbert Károly meddőségi centrumban januárra, a Forgács intézetbe február-március környékére, a Szegedi Egyetem reprodukciós Intézetébe áprilisra tudnak legkorábban időpontot adni az első konzultációra. Hangsúlyozom, első konzultációra, vagyis a tényleges kezelés még csak ezután következik. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány cserben hagyta meddő párokat a klinikát államosításával. A babaváró hitel, a csak eltörlése, a meddőségi ellátás szétverése mind azt bizonyítják, hogy Orbán Viktort a valóságban egyáltalán nem érdeklik a családok Ha a fideszes többség elfogadta volna a DK javaslatát, amely az első gyermek megszületéséig finanszírozná lombikprogramot és kötelezővé tenné a genetikai vizsgálatot, akkor sokkal sikeresebbek lennének a kezelések és a várólisták csökkennének" - mondta az InfoRádióban Földi Judit.

Az InfoRádió megkereste az egészségügyért felelős Belügyminisztériumot, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a témában nem kívánnak nyilatkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×