Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

A holland módszert vethetik be a halálos balesetek ellen

A megoldással elkerülhetők az ajtórányitásos közlekedési balesetek.

Balesetek sokasága történik amiatt, mert nem kell körültekintéssel szállnak ki az autósok és utastársaik a kocsiból. A kozlekedesbiztonsag.kti.hu oldal a sokszor súlyos következményekkel járó balesetek megelőzéséről ír.

Ebből kiderül, hogy a sofőr még könnyű helyzetben van, mert ha jól állította be a bal oldali tükröt, akkor meg tud győződni arról, senki nem közeledik hátulról az autója mellett olyan közel, hogy az ajtónyitással veszélybe sodorhatná, vagy akár csak hirtelen fékezésre, kitérő manőverre kényszeríthetné.

Már nem ilyen egyszerű az anyósülésen utazók helyzete, hiába van a jobboldali tükör is, az utasnak alaposan előre és jobbra kell tekernie magát, hogy azt, vagy közel ugyanazt lássa, mint az autó vezetője. A hátul ülőknek viszont hátra kell fordulniuk és tükör nélkül, a saját szemükkel kell meggyőződniük arról, hogy nem jön senki, akinek az ajtónyitással kellemetlenséget okozhatnának.

„A nem kellő körültekintéssel végrehajtott autóajtónyitás” sokkal nagyobb probléma világszerte, mint sem gondolnánk. Máig viták tárgya, hogy az úttest és a járda között hol van a legbiztonságosabb a kerékpársávot kijelölni, ha az út mentén autók is parkolhatnak. Évek és sok-sok próbálkozás, illetve tesztelés során kiderült: nincs tökéletes megoldás.

Az Egyesült Királyságban ma már nem bízták a véletlenre, de még a sofőrök és az autókban utazók fegyelmezettségére sem, hogy elkerüljék az efféle baleseteket. Abbahagyták a kísérletezgetést is, hogy hol van a kerékpárút legjobb helye. Előírták, hogy 2022 februárjától mindenkinek „holland módon” kell nyitnia az autója ajtaját. Aki nem így teszi, és emiatt gyalogos vagy kerékpáros sérül meg, akár ezer font, átszámítva több mint 400 ezer forint bírságra is számíthat.

A hollandok eredetileg a kerékpárosok védelmében, az ajtónyitásos balesetek megelőzésére „találták ki” a ma már róluk elnevezett módszert. Nevezetesen, hogy a gépjárművek ajtaját belülről az ajtótól távolabbi kézzel kell kinyitni. Azaz, a bal oldalon utazóknak a jobb kezükkel, a jobb oldalon ülőknek a bal kezükkel! Azzal, hogy az utasokat rábírták, hogy az ajtótól távolabbi kezükkel nyissák ki az autó ajtaját, egyszersmind arra is rákényszerítették őket, hogy testükkel félig forduljanak hátra. Ebben a félig kicsavart testhelyzetben pedig már szinte lehetetlen nem hátra nézni. És ha a hátsó oszlopok bele is lógnak a látómezejükbe, annyira biztosan nem, ami megakadályozná őket egy közeledő kerékpáros vagy más közlekedő észlelésében.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×