Többek között a Galvani hídból sem lesz egyelőre semmi. Karácsony Gergely főpolgármester azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy az Orbán-kabinet soha nem gondolta komolyan ezeket a beruházásokat.
A kedd esti Magyar Közlönyben szúrta ki a hvg.hu, hogy több fontos beruházást törölt a kormány, mégpedig a "rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében".
A törölt beruházások:
az épülő Dél-Budai Centrumkórház megközelítésének fejlesztése (két autópálya-lehajtó), 673 millió forintnyi forrás
vasúti fejlesztések: Ferencváros-Rákosliget és Rákos-Gyömrő vonal fejlesztése, Budapest külső körvasúti megállóhelyek (Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva, Rákosszentmihály), valamint Albertfalva megállóhely kiépítése, fejlesztése.
a Galvani hídra vonatkozó „Új Duna-híd és kapcsolódó közlekedési infrastruktúra előkészítés Budapesten” című tétel
a Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújításának előkészítése.
Az ezekre vonatkozó korábbi rendeleteket visszavonták.
Ezek mellett törölték három beruházás kiemeltté nyilvánítását:
debreceni velodrom
Hortobágyi Deportálások Emlékhelye
Recski Nemzeti Emlékpark fejlesztése.
Visszavonták még a Gödön megkezdett Adatközpont-beruházás állami érdekű hasznosításáról szóló határozatot is.
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár véleménye:
Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.
Az Iránnal szövetséges húszi lázadók szombaton szaúdi olajlétesítményeket támadtak a Vörös-tenger partján, miközben a Rijád által támogatott erők a húszik állásait bombázták.
Nearly 200,000 people have been evacuated in south-western France, while Spanish officials say a blaze near Madrid is "beyond the capacity" of firefighters.