Infostart.hu
eur:
377.22
usd:
319.9
bux:
125738.38
2026. február 25. szerda Géza
A sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István, a Nemzeti Vágta kishuszár vágta versenyszámának későbbi győztese a Hősök terén 2018. szeptember 16-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Elviszik a Nemzeti Vágtát a Hősök teréről

Szeptember 30-án és október 1-jén rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának végső küzdelmébe 60 felnőtt lovas és 32 fiatal versenyző jut be.

A lovas ünnep szilvásváradi fináléjára kvalifikáló versenyek májustól szeptember végéig zajlanak. Május elején a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta Bihari Előfutamát rendezték meg, míg utoljára, szeptember 23-án a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta Sarkadi Előfutamán lehet buzdítani a versenyzőket.

A tájékoztató szerint az idei évben összesen tíz magyarországi és öt határon túli helyszínen tartanak előfutamokat, a döntőt pedig a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amelyben jövőre négyesfogathajtó világbajnokságot is rendeznek.

Mint ahogy szervezők írják,

a pálya előnye az épített talaj, valamint az, hogy minden nézői székről belátható.

"A sűrűbb fordulóknak köszönhetően technikásabb a pálya, a képzett lovaglás, taktikus versenyzés lehet eredményes, nem lesz elég a gyorsaság" - idézi a közlemény Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgatót.

A közlemény szerint az idei évben az előző évekhez képest változás, hogy Szilvásváradon négy páros fog egyszerre starthoz állni, valamint az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat.

Idén többen kapnak lehetőséget a továbbjutásra, ugyanis középfutamokat iktattak be a Kishuszár Vágtán, valamint a nemzetközi futam lovasai őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakon fognak lovagolni. Nyolc ország részvételével zajlik majd a küzdelem, amelyen idén nem vesz részt Magyarország - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Az európai gazdaság soha nem látott kihívásokkal néz szembe: gyengülő versenyképesség, szerkezeti lemaradás, egyre költségesebb energia és sorozatos geopolitikai konfliktusok formálják át a kontinens pozícióját a globális gazdaságban. Miközben az európai ipar évtizedeken át a technológiai élvonalhoz tartozott, mára Kína és az Egyesült Államok olyan területeken is előnybe került, ahol korábban Európa diktálta a tempót. A kérdés adott: hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok, és milyen iparpolitika képes új pályára állítani az európai gazdaságot?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×