Infostart.hu
eur:
360.72
usd:
309.63
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Csárdi Antal/Facebook

Csárdi Antal: ez volt minden idők legbotrányosabb NVB-ülése

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság az LMP népszavazási kérdését. Az ellenzéki párt a Kúriához fordul, mert a döntést, sőt a döntéshozatal körülményeit is botrányosnak tartja.

Az LMP a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítésről szóló törvény hatályon kívül helyezéséről akart népszavazást kiírni. A Nemzeti Választási Bizottság azonban úgy döntött, hogy „nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz”, ezért elutasította a kérdést.

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője ezt úgy értelmezte, hogy az NVB szerint a magyarok nem elég értelmesek. Az ellenzéki politikus szerint

a testület „minden idők legbotrányosabb” ülését tartotta meg.

Szavai alapján az első negyedórában teljes mértékben használhatatlan volt az ülést biztosító szoftver, a szóban forgó napirend tárgyalása alatt pedig folyamatos technikai problémák nehezítették a munkát. „Akadozott a hang, szaggatott volt a kép, egészen döbbenetes.”

Morálisan az is teljesen elfogadhatatlan, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak több tagja a nyaralásából jelentkezett be az ülésre – tette hozzá Csárdi Antal, aki szerint „ez tökéletesen igazolja és mutatja, hogy mennyire tartja fontosnak az alapvető demokratikus intézményrendszert az NVB kormányhoz közeli tagja”.

Az LMP most a Kúriához fordul jogorvoslatért – jelentette be az ellenzéki politikus, kétségbeejtőnek titulálva azt az érvelést, amivel elutasították a népszavazási kezdeményezésüket.

„A Nemzeti Választási Bizottság kimondta, az emberek nem elég okosak ahhoz, hogy döntsenek egy népszavazási kérdésben.

(…) Ezt a döntést, az így meghozott döntést nem lehet elfogadnunk, küzdenünk kell azért, hogy az alapvető demokratikus intézményrendszer működjön és a magyar állampolgárok élhessenek az alkotmány által biztosított döntési jogaikkal” – hangoztatta.

A Nemzeti Választási Bizottság a Telexnek küldött válaszában elismerte, hogy az online ülés elején voltak technikai problémák, de szerintük ezek a videokonferenciák sajnálatos velejárói és nem befolyásolták a tanácskozás határozatképességét, nyilvánosságát, illetve szabályosságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Reggel még úgy tűnt, hogy a mai nap is a dollár erősödéséről fog szólni, mivel a piac egyre inkább aggódva figyeli az iráni háború gazdasági hatásait, az elszálló olajárakat és a gyorsuló inflációt, így menedéket keres. Délután azonban kiszivárgott, hogy az USA elfogadhatta az iráni olajszankció feloldását, aminek a hatására a dollár gyengülésbe fordult át, míg a forint tartja magát, sőt, némileg erősödött a nap eleje óta. Eközben az MNB friss adatokat tett közzé, amiből kiderült, hogy négy és fél éves csúcson van a magyar államadósság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×