Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.33
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A Balaton jobb lehet Horvátországnál

Keszthelyen hagyományosan a Balaton megkoszorúzásával nyitották meg az idei nyári szezont.

Keszthelyen hagyományosan a Balaton megkoszorúzásával nyitották meg az idei nyári szezont.

„Sok rendezvény lesz, illetve jelentős fejlesztések is történnek” – mondta Manninger Jenő polgármester az atv.hu-nak nyilatkozva.

Már évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont május első napján nyitják Keszthelyen. Ilyenkor a turisztikai szakemberek és a város vezetői közösen szállnak hajóra és a kedvező időjárásban és a szép számmal érkező vendégekben bízva, koszorúzzák meg a Balatont.

A nyarat várják már a tó körül érdekelt vendéglátók is. Sok helyen terjed, hogy a Balaton drága, és főleg a horvát tengerparti nyaralásokat olcsóbban meg lehet úszni.

A turisztikai szakemberek szerint azonban az adatok azt mutatják, hogy a Balaton nyerésre áll.

A vendéglősök is abban bíznak, hogy a Balaton népszerűsége megmarad. Árat ugyan emeltek, de messze nem annyit, mint amiről sokan beszélnek. A szakemberek szerint az mindenképpen biztató, hogy a húsvét óta eltelt hétvégék kimondottan jó forgalmat hoztak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×