Infostart.hu
eur:
377.02
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke felszólal a Magyarország 2021-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 23-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

ÁSZ: gyanú miatt szükséges Márki-Zay Péter mozgalmának vizsgálata

Türelmet kért még az ÁSZ az Országgyűlésben. Korábban csak a pártokat vizsgálták.

Az Állami Számvevőszék nem tudja a törvényben meghatározott időre elkészíteni az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölő szervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki az ÁSZ elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Windisch László közölte: szükségessé vált a jelentés elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonása is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.

Emlékeztetett arra: titkosszolgálati jelentésekből tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták, ami tiltott és egy ország szuverenitása és demokráciája ellen a legkomolyabb támadás.

Mint elmondta, az ÁSZ-nak törvényi kötelessége a vizsgálat lefolytatása valamennyi választást követően. Ebben az esetben pedig

szükségessé vált a pártként nem működő, ám a választási kampányban aktívan részt vállaló MMM vizsgálata is.

Közlése szerint az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, ám ennek hitelességét illetően kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta.

Vagyis egyértelművé vált, hogy a közös kampányhoz kötődő események finanszírozása az MMM-en keresztül történt, az MMM pedig külföldi szervezetektől kapott pénzt.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra.

Úgy tűnik, történt ilyen - fogalmazott Windisch László.

A jelentést azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy annak eredményét egyeztették valamennyi érintett párt vezetőjével - mondta az ÁSZ elnöke a gazdasági bizottság előtt.

Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek képviselője a "pártállami számvevőszék" meséjének és bohózatnak minősítette a ÁSZ elnökének nyilatkozatát. Úgy vélekedett, hogy az ÁSZ semmilyen szakmai tevékenységet nem folytat, és nyilvánvaló, hogy "a Fidesz kommunikációs kampányának érdekeit szolgálja".

Bánki Erik, a bizottság elnöke több alkalommal is önmérsékletre szólította fel a megszólaló ellenzéki képviselőket, és több tiszteletet kért egy független állami szerv vezetőjének.

Frakciótársa, Szatmáry Kristóf azt mondta: a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy külföldi szervezetek belföldi szervezetekkel együttműködve befolyásolják a választásokat.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×