Infostart.hu
eur:
361.69
usd:
315.45
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) zenész trombitaszóval búcsúztatja Stadler Józsefet az akasztói temetőben 2017. november 25-én. Az egykori vállalkozó hatvanhat éves korában november 21-én hunyt el.
Nyitókép: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Galambos Lajos: oxigénpalack nélkül már nem megyek sehová

Szerinte saját elhatározása és az egészségi állapota miatt vonul vissza a színpadtól, miközben hamarosan börtönbe kell mennie.

"Nem úgy szól a trombita, ahogy kellene, de a doktornő is megmondta, hogy kevesebbet fújhatom. A magasabb hangok nem mennek igazán, és nem is szabadna, de úgysem bírom ki. Nekem a zene az életem" – nyilatkozott a Borsnak Galambos Lajos, miközben utolsó koncertjére készült. A zenésznek ugyanis hamarosan börtönbe kell vonulnia.

"Olyan ez, mintha elvennék az oxigént, ami most megtörtént velem szó szerint és átvitt értelemben is" – utalt tüdőbetegségére a zenész.

Mint írták, Galambos Lajos ugyan igyekezett vidámnak mutatkozni, de látszott rajta, hogy fizikálisan megterhelő számára a trombita megszólaltatása.

"Saját elhatározásomból és persze az egészségi állapotom okán is egyelőre visszavonulok a színpadról. A soron következő bulikat lemondtam. Nem lehet két végén égetni a gyertyát, így amíg véget nem ér a kálváriám, addig ehhez a döntéshez tartom magam. Ezt tanácsolták az orvosaim is, és erre kért a családom is" – mondta.

Galambos Lajos utolsó produkciója közben felöltötte a vidámság álarcát, de többször is hátralépett zenekarának tagjaihoz, hogy nyugodtan levegőt vegyen. A nemrég diagnosztizált COPD (tüdőtágulat) betegsége ugyanis komoly légszomj formájában tört rá egy-egy nóta előadása után.

"Tartottam magam, de voltak pillanatok, amikor hátat kellett fordítanom a sokadalomnak, mert éreztem, hogy fogy a levegőm.

Csak az a tudat nyugtatott meg ilyenkor, hogy sokan vannak körülöttem, akik azonnal segítséget hívhatnak, ha baj van. És a kocsi csomagtartójában ott lapult egy oxigénpalack, amit a zenésztársaim bármikor behozhattak volna, ha úgy látják, szükségem van rá. Az a helyzet, hogy én palack nélkül már nem megyek sehová" – mondta a koncert után a trombitaművész.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×