Infostart.hu
eur:
378.1
usd:
324.21
bux:
127800.69
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Pixabay

A Nézőpont és a Medián is hangulatjavulást és kormánypárti előnyt mért

A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból.

A Nézőpont Intézet azt közölte szombaton, hogy a szankciós válság ellenére javult a magyarok közhangulata, többségük továbbra is a kormánypártokat támogatja.

A válságálló kormányzás bizonyítéka egyaránt a Medián február végi és a Nézőpont Intézet március eleji felmérésének eredménye – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján

a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején, a háborús pesszimizmus ellenére is.

A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint míg az év végén a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok, addig február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57-58 százalék).

Ezzel párhuzamosan a Nézőpont Intézet kutatása alapján 26 százalékról 32 százalékra, míg a Mediánnál ennél is nagyobb mértékben, 27 százalékról 37 százalékra nőtt a derűlátó magyarok aránya.

Megjegyezték, hogy a Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott:

  • a Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz–KDNP-t támogatná,
  • a Medián a választani tudó „biztos” szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).

A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak: 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek - olvasható a felmérésben.

Hozzátették: mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.

„Kiesők”

Külön indulás esetén egyik felmérés alapján sem lenne több ellenzéki erő a parlamentben: a Mindenki Magyarországa és az LMP 2-2, A Nép Pártján 2-1, az MSZP 2-1, a Párbeszéd pedig 0 és 2 százalékon áll – közölte a Nézőpont Intézet.

Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal
percről percre

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Cikkünk percről percre frissül!

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×