Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.36
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Résztvevők a Miskolci Kocsonyafesztiválon 2023. március 3-án.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Az önkormányzat szerint joggal küldték el a roma szervezet standját a fesztiválról

Miskolc MJV Önkormányzatának vezetése határozottan visszautasítja azokat a vádakat, miszerint rasszista megkülönböztetés történt a miskolci Kocsonyafesztiválon.

Elzavarták a miskolci Kocsonyafesztiválról Horváth Gyulát, az adománygyűjtő cigány szervezet elnökét a városi rendészek. Horváth Gyula lufit adott volna a támogatásért cserébe, de el sem kezdhette tevékenységét, mert kordonnal fenyegették, majd a rendészek a magánterületet bérbeadót rávették, hogy vonja vissza az engedélyét arról a részről, ahol a standja állt a miskolci Kocsonyafesztiválon – írja a Hírklikk.hu.

"Reggel óta zaklatnak, amióta elkezdődött a Kocsonyafesztivál. Először el akartak zavarni, aztán megfenyegettek, majd el akartak kordonnal takarni. Voltak itt vagy tízen, ellenőrizték a papírjaimat, de minden hivatalos engedéllyel rendelkezem” – mondta a civilszervezet elnöke.

A rendészek azt állították, a magánterületre is önkormányzati engedély kell. Ezután azzal érveltek, hogy azt a területet, ahol a standja áll, kisajátította a rendezvény szervezője a Kocsonyafesztivál idejére. Horváth Gyula szerint diszkriminálták, amikor a területről csak őt zavarták el, és ráadásul a másik árus, aki egyébként nem cigány, viszont szintén lufikat árul, maradhatott a rendezvényen.

Az önkormányzat válasza

"A Kocsonyafesztivál szervezői a szabályok, rendeletek betartásával végezték munkájukat, kaptak és adtak engedélyeket az árusoknak. Miskolc MJV Önkormányzata éppen ezért visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai részéről rasszista megkülönböztetés történt a Kocsonyafesztivál alatt" – írja a miskolci önkormányzat.

Azt írták: az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetségének elnöke nem származása miatt nem árusíthatott a fesztiválon, hanem mert nem rendelkezett azokkal az engedélyekkel, amelyek a fesztiválon való kitelepüléshez szükségesek voltak.

Ennek ellenére a rendészet munkatársai és a szervezők is a megoldást keresték, ezért felajánlották , hogy a Szinva teraszon – ahol a Kocsonyafesztivál központi programjai voltak, és ahol a civil mozgalmak is megjelentek – díjmentesen felállíthatja a standját.

A szervezet elnöke nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel.

A közleményben azt írták, hogy az Érdekszövetség elnökének a korábbi Kocsonyafesztiválokon is voltak hasonló engedélyezési problémái. A szervezők akkor is jelezték a hivatalos, ingyenes útját az engedélykérésnek, de nem tartotta.

"A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a háromnapos téli fesztivál hatalmas siker volt, több százezer embert vonzott, igazi közösségi élményt nyújtott, fantasztikus hangulatot varázsolt Miskolc belvárosának utcáira, tereire" – írták. Az ország egyik legnagyobb téli-tavaszi rendezvénye botrányoktól, atrocitásoktól mentesen zajlott le.

Hozzátették:

a város vezetése elkötelezett a kisebbségi, nemzetiségi jogok betartása mellett.

A 2019 októberétől regnáló vezetés számos felzárkóztatási programot hirdetett, a roma nemzetiségi önkormányzattal és érdekképviseleti szervekkel is szorosan együttműködik. Példaként felhozták, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a Lyukóvölgyben dolgozik azon, hogy az ott élő roma emberek életminőségét javítsák.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×