Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay

Ügyészségi fellebbezés után letartóztattak három orvost

És két cégvezetőt is gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben.

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2022 novemberétől gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek vezetőivel és a velük kapcsolatban álló orvosokkal szemben nyomoz bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozók néhány hete razziát tartottak az ország több pontján, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint mind az 5 gyanúsított esetében fennállnak a letartóztatás törvényi indokai, különösen a bizonyítás befolyásolásának veszélye. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék osztotta a főügyészség álláspontját, helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és az elsőfokú döntéseket megváltoztatva elrendelte mind az 5 gyanúsított letartóztatását - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×