Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.96
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE) 33. kongresszusának ünnepélyes megnyitója után sajtótájékoztatót tart Budapesten a Hotel Hiltonban 2021. november 1-jén.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Napokon belül megnevezik a magyar űrhajósjelölteket

A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosával, Ferencz Orsolyával annak apropóján beszélgetett az InfoRádió, hogy szerdán Magyarországra látogatott az Európai Űrügynökség űrbiztonsági delegációja.

Ferencz Orsolya először arról beszélt, hogy a nap káros hatásai mellett a légkörhöz közeli űrtevékenységben az évszázad harmadik évtizedére egyre nagyobb veszélyt jelent az űrszemét.

Elmondta azt is, hogy egyes magyar cégek már korábban bekapcsolódtak különféle űrkutatással kapcsolatos európai fejlesztésekbe, a másik magyarok által bejátszott pálya ezen a területen pedig az adatok értékelése.

Végül beszámolt arról, hogy az Európai Űrügynökség pozitív minősítést adott az eddigi kiválasztási folyamatnak és a bent maradó jelölteknek, reményeik szerint napokon belül bemutatják azt a négy embert, akik az űrhajós csapatba kerültek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×