Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Baptista Szeretetszolgálat

Hazatért a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata – képek, videó

Hazaérkezett a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata – a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18-an, 8 keresőkutyával Törökországból –, ahol 7 embert mentettek ki a romok alól.

Az Antakyában öt napon át dolgozó csapat 2 tonna felszereléssel együtt az Isztambulból jövő járattal vasárnap reggel érkezett. A csoportot a családtagok, a kollégák és a sajtó képviselői mellett a török nagykövetség képviselői fogadták virággal, tapssal, ennivalóval.

Pavelcze László, a kutató-mentő csapat vezetője, a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója elmondta, hogy hét embert sikerült kimenteniük a romok alól, akik közül kettőnek válságos volt az állapota; további 5-6 túlélőről jelzést adtak, az ő kiemelésüket más csapatok vették át.

Úgy fogalmazott, hogy a lehetőségeik elfogytak. Minimális esély a túlélők találására még maradt, hiszen lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy majdnem légmentesen lezártak részeket, így nem hűlt le ott teljesen a levegő. Amennyiben a betondózerekkel odafigyelve dolgoznak, nagy szerencsével előfordulhat még, hogy tudnak embereket menteni – fűzte hozzá.

Budapest, 2023. február 12.
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke (k) nyilatkozik, mellette Pavelcze László, a csapat vezetője, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (b) és a szolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának többi tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. február 12-án. A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport, az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18 fő, 8 keresőkutyával a törökországi Antakyában 7 embert mentett ki a romok alól.
MTI/Lakatos Péter
Budapest, 2023. február 12. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke (k) nyilatkozik, mellette Pavelcze László, a csapat vezetője, veszélyhelyzet-kezelési igazgató (b) és a szolgálat Törökországból hazatérő speciális mentőcsapatának többi tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren. MTI/Lakatos Péter

Kiemelte a „szimatukban nem becsapható”, „dolgukat tevő” kutyák kitartását és a csapat azon tagjainak a hősies munkáját, akik a legtöbbet véstek-fúrtak-faragtak, olykor az épületek 3-4-5 szintjét is áttörték, annak a törmelékét kitermelték, vasat és betont vágtak, hogy a romok közé szorul emberek közelébe jussanak.

Arra is kitért, hogy bár a csapat szakemberei több szervezettől érkeztek, a társaság jó része 30 éve dolgozik együtt, és 1999-ben is együtt mentették az embereket az akkori törökországi földrengéskor. Hozzátette: a török emberek hozzáállása nem változott, továbbra is segítőkészek, a körülmények azonban egészen mások voltak, a romosodás jelenlegi viszonyai „mindenkit megrendítettek”.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azt mondta, felemelő volt látni a csapatot együtt dolgozni azon a területen, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelölt számukra.

A földrengés sok embert nagyon apró helyekre szorított be, ahol mínusz 7 fokos hidegben kellett a túlélőknek megvárniuk, míg a mentőcsapatok értük érkeznek, közben pedig naponta 4-5-6 különböző erősségű utórezgés következményeivel is számolni kellett – fejtette ki, utalva arra, hogy sajnos nem minden túlélőt lehetett ilyen körülmények között kijuttatni.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

A csapat tagjai közül kiemelte egy „kereszttüzes” 19 éves kolléga teljesítményét, aki első alkalommal dolgozott valós katasztrófahelyszínen, embert próbálóan.

A körülmények katasztrofálisak, nincs világítás, vízellátás, az emberek a sarkokon tüzet raknak, hogy melegedjenek és levest főznek, amiből a segítőket is megkínálják. A túlélők sátrakban és mára már üzemanyag nélkül maradt autókban alszanak, kevés a kialakított szálláshely, ahol biztonságosan túlélhetik a hideget – részletezte.

A szeretetszolgálat elnöke beszélt arról, hogy eddig 10 millió forint segélyt juttattak el a földrengés károsultjainak, és folytatni szeretnék a programokat, legközelebb hétfőn indul egy szállítmányuk, ezúttal Szíria területére.

Forrás: Baptista Szeretetszolgálat
Forrás: Baptista Szeretetszolgálat

Magyarországról a szervezet adatai szerint 156-an utaztak Törökországba a földrengés túlélőinek kimentésére, 7 szervezet irányítása mellett.

A Református Szeretetszolgálat korábban arról tájékoztatott, hogy első csapata vasárnap este érkezik vissza Budapestre; a 6 tagú csapat mentőkutyákkal együtt február 7-én utazott ki a földrengés sújtotta területre. A szervezet második, 11 tagú csoportja továbbra is kiküldetésben van, és folyamatosan végzi a szolgálatát.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×