Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a közismert környezetvédelmi újságírónő

Mangel Gyöngyi haláláról Schiffer András adott hírt. A környezetvédelemmel foglalkozó újságíró néhány nappal 73. születésnapja előtt hunyt el.

Schiffer András, az LMP volt országgyűlési képviselője azt írja: Mangel Gyöngyi biológusként dolgozott éppen a budapesti sugárbiológiai intézetben, amikor bekövetkezett a csernobili katasztrófa, ezek után kezdett el, a 80-as évek második felében, ellenzéki szakszervezetbe, a TDDSZ-be, illetve a Magyarországi Zöld Pártban tevékenykedni.

Eleinte folyóiratokba írt, majd dolgozott a Magyar Rádióban és a Lánchíd Rádióban is

A LMP alapítója megemlékezésében úgy fogalmaz: "aktivistaként is, újságíróként is egyaránt jellemezte a jóság, az alaposság és az ügy, a teremtett világ védelmének szolgálata".

"Gyöngyi elkötelezettsége a magyar zöld gondolkodásnak abból a konzervatív hagyományából eredt, amit György Lajos (Piros) és Karátson Gábor is képviselt. Most utánuk ment. Maradt utána számtalan írás, legalább annyi figyelmeztetés az életvilágunkat fenyegető veszedelmekre és temérdek feltett kérdés, melyekre soha nem érkezett válasz".

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×