Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
MTI/Krizsán Csaba
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Kiderült, hol van a legégetőbb tanárhiány az országban

Öt év alatt durván 6000 fővel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon. Az óvodákban a legrosszabb a helyzet, ám az általános- és középiskolákban is egyre leterheltebbek a tanárok, hiszen arányaiban egyre több gyerekkel kell foglalkozniuk.

A 2021/22-es tanévben 165 787 pedagógus és oktató dolgozott a hazai köznevelési intézményekben és a szakképző intézményekben, ami ugyan több, mint az előző tanévben volt, de 2015-ben még több mint 171 ezren voltak. A növekedést összességében a szakképző iskolák és a technikumok létszámgyarapodása hozta össze. Az óvodapedagógusok száma is tízéves mélypontra került, ők kevesebb mint 31 ezren voltak – derült ki a KSH adataiból.

A Pénzcentrum szerint 2003-ban még durván 20 ezerrel több tanár volt, mint most. Az egy pedagógusra jutó gyermekek száma sem fest túl jól: minél kisebb ez az arány, annál kevésbé leterheltek, hiszen kevesebb gyerek között oszlik meg a figyelem. Ezzel szemben

a magyar óvodákban 10,4 gyerek jut egy gondozóra, és az elmúlt öt évben romlott ez az arány.

Jobb a helyzet az általános iskolákban, ahol 9,7 diák jutott egy tanárra a 2021/2022-es tanévben. A középfokú oktatásban 10,2 tanulóra volt egy pedagógus, utoljára 2014-ben volt ilyen magas az arány, és az utóbbi években látványosan megugrott.

A megyei bontást nézve az általános iskolák esetében hét megyében tíz feletti a mutató: Pest, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében jutott a legtöbb tanuló egy-egy pedagógusra. Budapesten 9,2-es mérőszámot közöltek, de az országos átlagnál sokkal jobb a helyzet Baranyában (8,8), Békésben (8,9) és Zalában (8,9).

A középiskolákban az országos átlag 10,2 diák/pedagógus, efölött pedig 13 megye szerepel a felsorolásban. Átlagosan a legtöbb tanulóval egy Heves megyei középiskolai tanárnak kell foglalkoznia (12,8), de Borsodban (11,6) és Pest megyében (11) sem túl rózsás a helyzet ebből a szempontból. A lista másik végén Békés (8,6), Nógrád (9,2) és Csongrád-Csanád megye (9,3) áll.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×