Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
321.59
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Aktív Magyarország, Ljasuk Dimitry

Leengednek a Tisza-tó vízéből, több mint egy méternyit

Megkezdte a Tisza-tó úgynevezett leürítését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVZIG). November 25-ig naponta nagyjából 8 centiméternyi vizet vezetnek ki a tóból, hogy felkészítsék a téli jégre és a tavaszi áradásra. A leengedett vizet nem pazarolják el, hanem energiatermelésre fordítják – mondta érdeklődésünkre Fejes Lőrinc, a KÖTIVZIG kiskörei szakaszmérnöke.

Előre meghatározott menetrend szerint, folyamatosan, napról-napra, mondhatni óráról órára csökkentik a tó vízszintjét – tudtuk meg. A tervek szerint november 25-ére áll be a téli vízszint.

„A nyári és téli közötti víztömegkülönbség átvezetése a kiskörei vízlépcsőn négy turbinán történik Szolnok-Szeged irányában, így energiatermelés céljából hasznosul az a vízmennyiség” – mondta a szakaszmérnök.

Mintegy százmillió köbméter vízről van szó. Kisebb lesz a vízmélység mellett a vízfelület nagysága is, így szabad tárolókapacitás fogadja az esetleges téli jegesedést. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy

akár hatvancentis jégvastagság is kialakulhat, erre volt példa 2017 januárjában.

Ez több millió köbméter jeget jelent, a tavaszi jeges árvíz vagy normál árvíz esetén fontos a szabad tárolókapacitás és a minél kevesebb jég.

A téli vízcsökkentést mindig megelőzi a télivízszint-egyeztető tárgyalás általában szeptember végén, ezen

  • a tókörnyéki hasznosítók és önkormányzatok, illetve
  • a Hortobágyi Nemzeti Park,
  • a vízirendészet,
  • a horgászati-halászati hasznosító,
  • a Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.,
  • a szomszédos vízügyi igazgatóságok és
  • a megyei önkormányzatok

is részt vesznek – mondta Fejes Lőrinc.

„Most kompromisszumos megállapodással elég rövid időn belül sikerült közös nevezőre jutni – magyarázta a kiskörei szakaszmérnök –, a Tisza-tónak az engedély szerinti magasabb téli vízszintje lesz, ez a nyárihoz képest 1 méter 20 centiméteres csökkentést jelent, mégpedig úgy, hogy az első két nap 10-10 centimétert csökkentettünk, majd ezt követően két nap alatt 15 centimétert, így november 25-ére érjük el a 725 centiméteres nyári vízszintről a 620 mínusz 10 cm-es vízszintre a csökkentést. Ez lesz majd a Tisza-tó téli vízszintje, tehát a Kisköre felső vízmércén mért 620 mínusz 10 cm-es sáv.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy visszahúzódó kínai milliárdos kereskedő, aki az arany rekordokat döntő ralija révén vált ismertté, most az ezüst árfolyamesésére fogad: short pozíciója már közel 300 millió dollárt ér - tudósított a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×