Az ukrajnai háború igencsak felgyorsította a kelet-európai országok haderőfejlesztését, hiszen a NATO keleti szárnyának megerősítése mostanra a szövetség legfontosabb feladata lett. Ennek megfelelően Magyarország is vállalta, hogy 2026-ra létrehoz egy nehéz, egy közepes és egy könnyű fegyverzetű lövészdandárt. Ezekből a nehézdandárt fel is ajánlottuk a közös NATO-feladatokhoz.

Az új alakulatok létrehozásánál és felfegyverzésénél a Magyar Honvédség igyekszik a német mintát követni. A Bundeswehrben a nehézfegyverzetű egységeket páncélgránátosoknak nevezik, alapjárművük pedig a lánctalpas lövészpáncélos. Ezek alapvető feladata, hogy a gyalogos katonákat védetten a harc színhelyére vigyék és saját fegyverzetükkel támogassák is őket.

A tatai nehézdandár alapjárműve a német Rheinmetall cég Lnyx, magyarul Hiúz nevű járműve lesz, amelyet idehaza, az újonnan épülő zalaegerszegi gyárban fognak összeszerelni. Erről a lánctalpas járműről már sokat lehetett olvasni, ám mégis van néhány olyan újdonság, amiről eddig talán még nem esett szó.

A Lynx gyökerei a múlt századba nyúlnak vissza. 1970-ben rendszeresítette az akkori Német Szövetségi Köztársaság azt a Marder elnevezésű lánctalpas járművet, amely alaposan megizzasztotta a szovjet tábornokokat. Erősen védett, mozgékony és hatalmas tűzerejű jármű volt, amely könnyedén elbánt volna a Varsói Szerződés bármelyik páncélozott szállító harcjárművével.

A Marderek az 1980-as évekre elavultak, illetve elhasználódtak, ezért szükségessé vált a korszerűsítésük. A Rheinmetall mérnökei neki is láttak a fejlesztésnek, ám a Marder 2-nek elnevezett járművet elsodorta a világpolitika. A Szovjetunió széthullott és a romok maguk alá temették a többi szocialista államot is, no meg azok közös katonai szervezetét, a Varsói Szerződést. Ezért a német vezetés úgy ítélte meg, hogy már nincs szükség az új harcjárműre és törölték a programot. Ám pár év elteltével kiderült, hogy a világbéke még jó darabig várat magára, a Szovjetunió felbomlása pedig csak átmeneti enyhülést hozott.

Az immár egyesült Németország vezetői újból szükségét érezték, hogy a Bundeswehrt egy modern harcjárművel tegyék ütőképesebbé. De már nem a régi Marder 2-t akarták, hanem egy teljesen új fejlesztést. Méghozzá olyat, ami egy sor sajátos feltételnek is meg tud felelni. Például annak, hogy a leendő jármű biztosítson védelmet még az állapotos katona hölgyeknek is. (De ki az az eszement, aki egy várandós kismamát a tűzvonalba küldene?)

A mérnökök viszont nem sokat kérdezősködtek, a később Puma névre keresztelt jármű fejlesztése el is tartott jó tíz évig, az ára pedig végül egy harckocsiéval vetekedett.

A Puma olyan drága, hogy a németek egyetlen külföldi misszióba sem küldték még, nehogy akár egyet is elveszítsenek közülük. Bár nemcsak a jármű árával voltak bajok. A lövészpáncélos egy sor forradalmian új megoldást rejt, amellyel aztán az üzemeltetőknek gyűlt meg a bajuk. A pokolian drága harcjárművek hadrafoghatósága évekig még az 50 százalékot sem érte el. Nem csoda, hogy a német parlament egy időben már az egész program leállítását fontolgatta.

A Puma, amely Hiúzt szül

A Rheinmetall marketingesei viszont azt jelezték, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben hatalmas kereslet lesz az ilyen fegyverekre. Egyrészt mert a volt szocialista országokban ekkorra fognak fizikailag és erkölcsileg is amortizálódni az exszovjet hadi eszközök, másrészt mert Ázsiában, Kína erősödésével, új fegyverkezési verseny bontakozik majd ki.

Nagy igény lenne egy olyan harcjárműre, ami legalább annyira potens, mint a Puma, de egyrészt megfizethetőbb, másrészt egy járműcsaládot lehet kialakítani belőle. Merthogy eredetileg a Pumát is ilyennek szánták, de a lassú és drága fejlesztés miatt végül csak egyetlen változatban készült. Így a Pumákkal felszerelt német páncélgránátos egységeket is Boxer lövészpáncélosokból vezetik a parancsnokok, és minden egyéb harctámogató feladatot is ezekkel kerekes harcművekkel látnak el.

A Rheinmetall fejlesztői gyorsan leporolták a régi, Marder-2-es páncéltestét és az alapján kezdtek hozzá az új, reményeik szerint piacképes jármű megalkotásához. De hogy időt és persze sok-sok pénzt is spóroljanak, a részegységeket lehetőleg más, már létező elemekből válogatták össze.

Vagyis lényegében összelegózták az új lövészpáncélost.

A motort például a Liebherr kínálatából választották. Egy rendkívül korszerű, nagy fajlagos teljesítményű dízel aggregátról van szó, amely számos ipari és mezőgazdasági gépet is hajt. A hatsebességes, automata váltó a Pumánál is használt Renk HSWL 256-os, a lánctalpak pedig a nálunk is rendszeresített önjáró lövegről, a PzH 2000-esről valók. A vezetőfülkét egy az egyben a Kodiak műszaki mentőjárműből vették át, míg a sofőr különleges, hevedereken függő ülése a Pumáéval azonos. A szellőztető és légkondicionáló rendszer a Boxer harcjárműből való, csakúgy, mint az egész fegyvertorony, a Lance 2.0. A főfegyverzet, a Mauser által gyártott MK30-2/ABM, 30 milliméteres gépágyú is megegyezik a Pumánál használttal. Az ellenséges harckocsik elhárítására 2-4 darab Spike LR páncéltörő rakéta szolgál, amely ugyancsak megtalálható a Puma fegyverzetében is. Erről az izraeli fejlesztésű rakétáról egyébként a szakirodalom azt állítja, hogy kategóriájában a világon talán a legjobb. Képességei azonosak vagy még jobbak is, mint az ukrajnai háborúban sztárrá lett amerikai Javelin rakétáé.

Ez a "polcról válogatás" nemcsak gyorsabb és olcsóbb, hanem talán még a kezdeti műszaki problémákra való hajlamot is csökkentheti. Márpedig az eladhatóság szempontjából ez ugyancsak létfontosságú.

Elsőként a KF31-es típus jött létre, amelynek neve a német Kettenfahrzeug – magyarul lánctalpas jármű – és a súlyát tonnában jelölő számból állt össze. A bemutatását viszont csak mérsékelt érdeklődés kísérte, legfőképpen azért, mert a jármű belső tere túl szűk volt, és a háromfős személyzet (vezető, parancsnok, fegyverzetkezelő) mellett mindössze hat katonát tudott befogadni.

Gyorsan módosították is Rhenimetallnál és megszületett a végleges változat, a KF41-es, amely aztán a Lnyx, vagyis Hiúz nevet kapta. Ez már elnyerte a Magyar Honvédség tetszését is, így 2020-ban megállapodás született 218 darab ilyen jármű beszerzéséről. Ebből 46-ot a német cég szállít a jövő év végéig, a többit 2029-ig már az új zalaegerszegi gyárban állítják majd elő.

A Hiúz legfőbb erénye az erős védelem, a nagy tűzerő és a remek mozgékonyság mellett az úgynevezett moduláris felépítés. Ez annyit jelent, hogy viszonylag egyszerűen át lehet alakítani különböző feladatokra, illetve a Hiúz bázisán még egy sor más járművet is elő lehet állítani. A tervek szerint lesz majd egyebek közt, parancsnoki, felderítő, sebesültszállító, légvédelmi/drónelhárító, páncéltörő rakétás és aknavetős változat is. Ezek ugyanazokból a fődarabokból fognak megépülni, ezért az üzemeltetésük és alkatrészellátásuk is sokkal egyszerűbbnek ígérkezik.

Az első, még Németországban gyártott Hiúz nemrég mutatkozott be a nagyközönségnek. Az immár sorozatban gyártott változat viszont néhány lényeges eltérést mutatott a korábbi prototípushoz képest. Az egyik legfeltűnőbb az, hogy a fegyvertoronyban ülő parancsnok figyelő műszereinek dobozára rákerült egy félcolos nehéz géppuska. Eredetileg a "hunter-killer" elvet akarták követni a tervezők, ami azt jelenti, hogy a parancsnok felderíti és kijelöli a célokat, amelyekkel a mellette ülő fegyverkezelő (ahogy a katonák nevezik: irányzó vagy toronylövész) felveszi a harcot. A nehéz géppuskával viszont már a parancsnok is önállóan tud tüzelni. Miközben az irányzó páncéltörő rakétát indít egy ellenséges harckocsira, a parancsnok a saját géppuskájával harcolhat a tankot kísérő gyalogsággal, ez a "killer-killer" szereposztás.

A Hiúz fegyverzetének talán legkomolyabb darabja a két Spike LR páncéltörő rakéta, amelyeket a fegyvertorony bal oldalából lenyíló indítókon helyeztek el. Ilyen rekesz a torony másik oldalán is van, ahova vagy további két rakéta, vagy pedig egy drón kerülhet.

A másik különbség a széria és a kísérleti járművek között, a Rheinmetall StrikeShield elnevezésű, aktív védelmi rendszere. A lánctalpak kötényezésén látható kisebb és nagyobb rések rejtik a rendszer elemeit.

A kisebbek mögött az érzékelők, a nagyobbak alatt pedig a töltetek találhatók. A StrikeShield figyeli a Hiúz körülötti teret és amint észleli, hogy egy lövedék vagy rakéta közeledik, amelyet a sebessége, illetve röppályája alapján a számítógép veszélyesnek ítél, aktiválja a tölteteket. Ezek aprócska robbanó lövedékek, amelyek pontosan a közeledő tárgy felé repülnek és annak közelében robbanva egyszerűen elsöprik azt. A rendszer a felülről közeledő fenyegetés ellen is védelmet nyújt.

Az amúgy is nagyon erős páncélzattal és a StrikeShield rendszerrel együtt a Hiúz a világ egyik legjobban védett harcjárműve. Ezt még fokozza a Rosy fantázia nevű ködgránát vető, amely pillanatok alatt sűrű, átláthatatlan álcázó füstfüggönyt von a Hiúz köré. Ez nemcsak a felderítők szeme elöl rejti el a harcjárművet, hanem a lézervezérlésű rakéták irányítását is ellehetetleníti.

A Hiúz kétségtelenül a ma elérhető legkorszerűbb lövészpáncélos, amely remek egyensúlyt teremet a védettség, mozgékonyság és tűzerő hármas követelménye között.