Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.36
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára beszédet mond az Airbus új gyulai gyárának átadásán 2022. július 28-án. A mintegy 2,2 milliárd forintból létrejött, 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemben az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak acélból és titániumból precíziós alkatrészeket, emellett az ajtópanelek egy részét is itt állítják elő. A gyulai lesz ezen alkatrészek esetében a teljes Airbus-család egyedüli ellátási pontja.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Felmentették Maróth Gáspárt

Hétfőn volt utoljára haderőfejlesztési államtitkár.

A hétfő este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy felmentették a Honvédelmi Minisztérium államtitkárát. Maróth Gáspár megbízatása keddre már meg is szűnt.

A politikus az előző ciklusban kormánybiztosként is a védelmi fejlesztéseken dolgozott.

A hvg.hu felidézi, Maróth 2017-ben a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Fegyverzeti Igazgatója volt, egy évvel korábban még a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnökeként funkcionált. Az első Orbán-kormány idején pedig ő volt a miniszterelnök személyes tanácsadója. 2001 és 2016 között a privát szektorban tevékenykedett, illetve 2001-2003-ig a Nemzeti Egészségügyi Program igazgatóhelyettese volt.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×