Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.84
bux:
126129.64
2026. február 25. szerda Géza
Egy rendőrautó fedélzeti videokamerája rögzít egy igazoltatást Csongrádon 2014. január 27-én. Az érintett önkormányzatok támogatásával az intézkedéseket rögzítő kamerákat szereltek a Csongrádi Rendőrkapitányság szolgálati járműveibe.
Nyitókép: Kelemen Zoltán Gergely

Autósok figyelem: fontos változás jön januártól!

A jövő évtől változik, hogy miért büntethet a rendőr.

Január elsejétől az autósoknak már nem kötelező maguknál tartaniuk a jogosítványukat és a forgalmi engedélyt. Ennek hiányában ugyanis már nem büntethet a rendőr. Ellenben ettől még az igazoltatáskor akár a helyszínen is "elvehetik" az iratokat, hiszen már évek óta ott az eszköz, amelyen pár kattintással kivonhatnak mindent - és mindenkit - a forgalomból - írja a telex.hu.

Eddig az okmányok otthon felejtése a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértésnek minősült. Ilyesmiért most még 5 vagy 50 ezer forint helyszíni bírság járhat, és legfeljebb 150 ezer forintot fizet az érintett, ha szabálysértési eljárást indítanak vele szemben. Ám a gyakorlat általában az, hogy aki az első pillanattól együttműködik az igazoltatás során, és nem találnak nála más problémát, azt figyelmeztetéssel továbbengedik.

2023. január 1-től viszont nem kell majd bemutatni a fenti két okmányt az igazoltatáskor, és ezért semmilyen módon nem szankcionálhatják a vezetőket, hiszen az ilyesmi többé nem minősül majd szabálysértésnek. Fontos részlet, hogy

a változás kizárólag azokra vonatkozik, akiknek Magyarországon állították ki a jogosítványát és járművük is szerepel a magyar nyilvántartásban.

Az igazoltatást végző rendőrök ugyanis néhány kattintással kideríthetik, hogy érvényes-e egy magyar rendszámú gépjármű műszaki vizsgája, van-e rajta kötelező biztosítás, nem körözik-e, esetleg nem vonták-e ki korábban a forgalomból.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Donald Trump éles hangvétellel üzent Iránnak

Az amerikai aranykorról beszélt Donald Trump, az unió állapotáról szóló, rekordhosszú beszédében. Az elnök a kormányzat eredményeit hangoztatta, miközben hevesen bírálta a demokratákat és keményen megfenyegette Iránt.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×