Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
322.38
bux:
126824.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Elhunyt Maros Gábor
Nyitókép: Wikipédia

Elhunyt Maros Gábor színművész

Halálát kollégája, Szacsvay László erősítette meg.

A népszerű színész és opera énekes 75 éves volt. A bors.online úgy értesült, hogy a művészt kórházban ápolták és pár hete ott érte a vég.

A színművész-operaénekes jó ideje gyengélkedett, szeptemberen került kórházba, 75. születésnapját is orvosi felügyelet alatt töltötte. Tavaly is kórházba került, akkor sztrók miatt szorult ápolásra.

Maros Gábor 1971-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. 1973–1976 között átszerződött a József Attila Színházhoz. Ezt kövezően 1981–1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel, majd 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben pedig a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. Később éveken át az amszterdami Concertgebouw-ban lépett színpadra, 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház tagja, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja, 2003 óta pedig a Sziget Színház színésze volt.

Sokoldalú művészként a prózai szerepek és a zenés műfajok sem jelentettek neki gondot. Musicalek, operettek és operák tenor szereiben is láthatták a nézők, de sokan szinkronszerepei alapján emlékezhetnek rá. Nemzetközi turnéi során Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×