Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Már a postások is rezsitámogatást akarnak

Egyszeri, 100 ezer forintos rendkívüli rezsitámogatást kér dolgozói számára a Postások Szakszervezete, az FKF Zrt-hez hasonlóan. Ezt az érdekképviseleti szövetség elnöke közölte az InfoRádióval.

Tóth Zsuzsanna elmondta: folyamatosan kapcsolatban állnak a munkáltatóval, hogy mielőbb megkezdődhessenek a bértárgyalások. Előbb azonban meg akarják a várni a köztulajdonban álló, állami vállalatok konzultációs fórumát. Különösen fontos ugyanis, hogy tudják, milyen instrukciókat ad a tulajdonos a munkáltatóknak és a munkavállalóknak az egyszeri juttatásokkal kapcsolatban.

A postás szakszervezet vezetője elmondta azt is, hogy a három éves bérmegállapodásban már rögzítettek egy egyszeri, százezer forintos juttatást is, amit majd karácsony előtt kapnak meg a dolgozóik.

Ellenben ismerve a körülöttünk zajló eseményeket, a rezsiproblémákat és a reálbércsökkenését, újabb, egyszeri juttatást szeretnének. A már korábban kialkudott, százezer forint mellé még egyszer ennyit kérnek, ám ettől a munkáltató egyelőre elzárkózik.

Mint mondta, remélik, hogy az egyeztető fórum után változni fog a munkáltató álláspontja. Ezért nagy türelemmel és izgalommal várják az egyeztetést. A szakszervezeti vezető azonban a legfontosabbnak mégis azt nevezte, hogy a munkavállalóinknak megmaradjon a munkahelye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: mire lehullanak a falevelek, a Fidesznek készen kell állnia

Orbán Viktor: mire lehullanak a falevelek, a Fidesznek készen kell állnia

Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében Orbán Viktor pártelnök. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A Fidesz a jelenlegi formájában még nem alkalmas arra, hogy jó ellenzéki párt legyen. Javasolja: a párt alakuljon mozgalmi párttá.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Béremeléssel és külföldi toborzással kezelnék a létszámhiányt az ukrán hadseregben - Háborús híreink szombaton

Zelenszkij béremeléssel és külföldi önkéntesek toborzásának bővítésével kezelné az ukrán hadsereg létszámhiányát. Az alap katonai bér harmadával, 30 ezer hrivnyára nő, a fronton harcoló gyalogosok akár havi 300 ezer hrivnyát is kaphatnak. Közben az EU továbblendítette Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait, míg Oroszország szerint az ukrán dróntámadások gazdasági károkat okoznak, de Moszkva azt állítja, gyorsan helyreállítják azokat. Nagy-Britannia eközben bejelentette, hogy 2027-ig teljesen betiltaná az orosz eredetű dízel és repülőgép-üzemanyag importját.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×