eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

A vártnál nagyobb mértékben nőtt a GDP a második negyedévben - a nap hírei

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 6 és fél százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint fel kell készülni arra, hogy az iskolák átálljanak a digitális oktatásra a következő tanévben. Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesúszásban a Rómában zajló úszó Európa-bajnokságon.

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 6 és fél százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A KSH első becslése alapján közölte: a növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ágazat hozzájárult, leginkább az ipar és a piaci szolgáltatások. Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán az adatokat úgy kommentálta: az első negyedéves 8,2 százalékos növekedés után még mindig lendületben a gazdaság az elhúzódó háború ellenére is.

A GKI szerint a magyar cégek érzékelik a klímaváltozás hatásait, de nem fektetnek környezetvédő projektekbe, mert többségük a túlélésért küzd a jelenlegi gazdasági környezetben. A Gazdaságkutató felméréséből kiderül, hogy a cégek 50 százalékának van környezetvédelemmel kapcsolatos célja, szemben a 41 százalékos uniós átlaggal; ugyanakkor mindössze 18 százalékuk fektetett környezetvédő projektekbe.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint fel kell készülni arra, hogy az iskolák átálljanak a digitális oktatásra a következő tanévben. Horváth Péter az InfoRádióban azt mondta: egyelőre nem tudni, hogy szükség lesz-e ismét a tantermen kívüli munkarendre, az iskolák sokféle technológiával fűtenek, nem látható előre, hogy hol adódik majd probléma. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt arról is, hogy elsősorban a természettudományok és informatika oktatását sújtja a tanárhiány, de valamelyest enyhítheti a problémát, hogy a nyugdíjas tanárok már az állami intézményekben is dolgozhatnak úgy, hogy nem kell lemondaniuk a nyugdíjukról.

Azonnali intézkedést sürget a rezsivédelem érdekében a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a kormányhoz címzett nyílt levelében azt javasolja, hogy a fogyatékossággal élő emberek mindkét energiahordozó esetén az éves fogyasztási keret kétszereséig legyenek jogosultak kedvezményes áron energiát vásárolni, és a kedvező árat ne csupán az elektromos kerekesszéket vagy mopedet használók körére korlátozzák, valamint, hogy az érintett civil szervezetek is mentesüljenek a piaci áram- és gázár megfizetése alól.

Cáfolja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, hogy többszörösére drágulnának a vérhigítók. Azt írták: a minimális piaci részesedéssel rendelkező termékek térítési díjai emelkednek, de nem a sajtóban megjelent négy és félszeresére, csupán 5-10 százalékkal. Az Egészségbiztosítási Alapkezelő hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a piac 99 százalékát lefedő termékeknek ára továbbra is változatlan marad.

Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, számottevő emelkedés vagy csökkenés sehol sem tapasztalható. Az előző héten 16 249 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak és 117 beteg halt meg Magyarországon. Jelenleg 570 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.

Az aszályhelyzet javulását reméli a pénteken érkező hidegfronttól az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A Duna külföldi vízgyűjtőin 10-63 milliméter közötti eső valószínű vasárnapig, a Tisza vízgyűjtő területén pedig elsősorban a szlovákiai és a magyarországi részeken 50-74 milliméternyi csapadék is hullhat szombattól keddig. A vízügy arra számít ugyanakkor, hogy a rendkívüli szárazság miatt a Tisza-Körös völgyében továbbra is jelentkeznek még vízigények.

Jelentősen nőtt a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium alá tartozó Országos Építészeti Tervtanács hatásköre. A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a jövőben a tanácsnak kell minden nagyobb állami magasépítésű beruházás építészeti-műszaki dokumentációját véleményeznie és ha ez alapján úgy dönt, akkor el is utasíthatja a projekteket. A testület véleményezi továbbá az egy építési telken 1500 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó és legalább hat lakásból álló többlakásos, új építésű lakóépület építészeti-műszaki dokumentációját. A szabályozás a folyamatban lévő ügyekre is kiterjed.

A lakáskiadás adózására és a bérleti szerződés megkötésének fontosságára hívja fel a figyelmet a NAV. Az adóhatóság a kiadó ingatlanok piacának augusztus-szeptemberi csúcsszezonja előtt kiemelte, hogy a bérlőknek a bérbe vett lakásról mindig legyen érvényes lakásbérleti szerződésük, a havi lakbér kifizetését pedig érdemes dokumentálni. A lakóingatlan bérbeadása áfamentes. A bérbeadásból származó jövedelem után kizárólag 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

Jelentősen nő a pótdíjak összege szeptembertől a fővárosi közösségi közlekedésben. A BKK szerint ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek. A helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik, a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pótdíj pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő. Az új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedik a pótdíjtartozása legalább felét annak, aki még a pótdíjazása napján érvényes bérletet vesz. Havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedévesnél 9000, éves bérlet esetében pedig 11 ezer forintot engednek el.

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesúszásban a Rómában zajló úszó Európa-bajnokságon. Az UTE 19 éves versenyzője 1 perc 57,72 század másodperces időeredménnyel diadalmaskodott, megszerezve a felnőtt mezőnyben első nagymedencés érmét világversenyen. A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban. A 400 méteres gyorszúszás női fináléjában Késely Ajna harmadikként csapott célba és bronzérmet nyert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×