Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
321.99
bux:
125330.11
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: pixabay

Fájóan drága tanévkezdésre készülhetnek a szülők

Körülbelül 30-50 százalékkal lesznek drágábbak a füzetek, rajzlapok, vagyis minden papírból gyártott tanszer, de az iskolatáskák, tolltartók, írószerek is sokkal többe kerülnek majd, a nagykereskedők 15-30 százalékos drágulással kalkulálnak.

A papír árának emelkedésével a több mint 1100 ezer általános és középiskolás szülei július–augusztusban szembesülnek majd, amikor elindulnak beszerezni a tanévkezdéshez szükséges füzeteket, könyveket. Egy 2021-es felmérés szerint a magyar szülők az alapvető tanszerekre átlagosan 10-15 ezer forintot költenek, ám ebben az összegben még nincs benne az iskolatáska, a testnevelésórai felszerelés, a rajzórára szükséges festékek, ecsetek, ceruzák.

A Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója szerint rosszabb a helyzet, mint amire tavaly év végén számítottak, egyelőre nem látszik a papír árának „tetőzése”, ezért arra számítanak, hogy ebben az évben a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír. „A szeptemberi árakhoz képest majdnem a duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára” – fogalmazott az Eduline-nak Orgován Katalin. Bár eddig főként a nyomdák érezték meg a drágulást, nemsokára a családok is szembesülnek majd a megszokottnál jóval magasabb árakkal, a papírárak emelkedése ugyanis magával húzza majd az iskolaszerekét is.

A Pátria vezérigazgatója szerint

körülbelül 30-50 százalékkal kell majd többet fizetni idén nyáron a füzetekért, a rajzlapokért, mappákért,

vagyis a papírból készített tanszerekért. Emellett az összes többi iskolaszert is drágábban lehet majd megvenni, úgy, mint a tolltartókat, iskolatáskákat, ceruzákat, tollakat, filceket, amik idén várhatóan 15-30 százalékkal kerülnek majd többe.

„Hosszú évek óta először nem tudunk fix árakat tenni a katalógusba, mert a beszállítóinknál sincsenek előre megadott árak, ez az import és a hazai beszerzésű termékekre is igaz. Napi árazás van, vagyis amikor megrendeljük a terméket, akkor derül ki, hogy mennyibe fog kerülni. Sőt van, hogy a papír árát akkor igazolják vissza, amikor indítják a kamiont” – magyarázta Orgován Katalin.

Az alsó tagozatosok, főként az elsősök beiskolázására ennél jóval magasabb összeget emészt fel, akár 40-50 ezer forintot is elmegy, ha nincs testvértől/rokontól örökölt iskolatáska, tolltartó – még akkor is ekkora kiadással kell számolni, ha egy család mindenből a középkategóriát választja. Az iskolaszerek árának emelkedése miatt idén ennél több ezer forinttal nagyobb összegre számíthatnak a szülők. A dráguláshoz több dolog is hozzájárul, többek között az online kereskedelemnek a felfutása, ami miatt egyre több hullámpapírt használnak, de az egyszer használatos műanyagok kivezetése miatt is megugrott az igény a cellulóz iránt.

„A finn papírgyárakban lassan három hónapja tart a sztrájk, ezért leállt a termelés, más gyárakból kell beszerezni az alapanyagokat. A háború miatt pedig ellehetetlenült a cellulóz-alapanyagok beszerzése Ukrajnából és Oroszországból” – tette hozzá a vezérigazgató.

Címlapról ajánljuk

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×