Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.93
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
hand picking an egg from nest
Nyitókép: tamjai9/Getty Images

A háború nyomot hagy a húsvéton is, de további fogyasztásnövekedést vár a szakértő

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük.

Jól indult az év leginkább a családosok és a nyugdíjasok számára. A gyerekeseknek az szja-visszatérítés, az időseknek pedig a novemberi plusz juttatás után a 13. havi ellátás gyarapította pénztárcáját, de a minimálbéremelés és a 25 év alattiak szja-mentessége is sokaknak jelentett segítséget.

„Mindez az inflációnál nagyobb mértékű volt, tehát a reálkereseteket nézve némi növekedés volt már az év elején is” – mondta érdeklődésünkre Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint idén januárban és februárban nőtt a fogyasztás volumene azzal együtt, hogy az infláció már múlt év végén kezdett felfelé menni. Ráadásul az élelmiszereknél bőven két számjegyű volt a növekedés. A kormány viszont az üzemanyag és néhány termék árának befagyasztásával ezt is ellensúlyozta még a választás előtt. Vámos György azt mondta, ez a kereskedők számára nehézséget okozott

„Ha reálértéken nézzük és vetítjük előre a fogyasztás várható kilátásait, akkor további, de nyilván a vártnál kisebb növekedéssel lehet számolni” – mondta a főtitkár.

A családok költekezésének további bővülésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára annak ellenére, hogy az orosz–ukrán háború előre nem látható nehézségeket okozhat majd. A jövő heti húsvéti asztal azonban még gazdag lehet.

„Azzal számolunk – mondta Vámos György –, hogy

mind az ünnepi időszakban húsvét előtt, mind éves szinten mennyiségben minden nehézség ellenére növekedhet a lakossági fogyasztás, bár a kilátásoknál szerényebb ütemben.”

A Magyar Nemzeti Bank az idei inflációt valamivel 10 százalék alattra teszi, ezen belül az élelmiszerek drágulása várhatóan ennél is nagyobb lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×