eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Infektológiai Klinika és Járványügyi Koordinációs Központ épülete Debrecenben 2022. március 24-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Átadták az ország első járványügyi koordinációs központját Debrecenben

A központ az egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán kapott helyet.

Várkonyi István, az infektológiai klinika igazgatója elmondta: a központban feldolgozott adatok alapján lehet dönteni az egészségügyi ellátórendszer szervezéséről, a dolgozók vezényléséről, az eszközök, műszerek átcsoportosításáról. Ugyanakkor az NNK ezek alapján módosíthatja esetlegesen a vakcinaalkalmazási leiratokat vagy tehet javaslatot az operatív törzsnek új vakcinák alkalmazására.

Elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány idején kapott csaknem 500 millió forintból bővítették és felújították a 92 dolgozóval működő infektológiai klinikát, ahol a koordinációs központot is kialakították.

Az átadón Müller Cecília országos tisztifőorvos méltatta azt az együttműködést, amely – mint mondta – a pandémia időszakában a kutatók, az egészségügyi ellátórendszer és a járványügy összekapcsolásával példaértékűvé vált. Kiemelte: járványügyre, infektológiára mindig szükség van, a jövőben pedig különös hangsúlyt kell kapnia a kórházi járványok kezelésének.

Müller Cecília kulcsfontosságúnak nevezte a gyorsaságot pandémia idején, és méltatta azt a szoros együttműködést, amely a vakcinafejlesztésben a Debreceni Egyetemmel kialakult. A kiszolgáltatottságot csökkenti a hazai eszközgyártás, egyebek mellett a Debrecenben épülő vakcinagyár is.

Debrecen, 2022. március 24.
Müller Cecília országos tisztifőorvos beszédet mond az ország első járványügyi koordinációs központjának átadásán a Debreceni Egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán 2022. március 24-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Müller Cecília országos tisztifőorvos beszédet mond az ország első járványügyi koordinációs központjának átadásán a Debreceni Egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán 2022. március 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Balla György akadémikus, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja az átadáson felidézte az egyetem egykori híres járványtani professzora, Kertai Pál emlékét, aki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elődje, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megalapítója és az első országos tisztifőorvos volt.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar 1. számú választókerületének kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje méltatta, hogy az ország egyetlen klinikai szintű infektológiáján hozták létre az első járványügyi koordinációs központot.

A politikus azt mondta, a járvány leküzdése nagymértékben logisztikai feladat. ‚A járvány elleni küzdelem egyik maghatározó eleme az adat, és az adatbiztonság” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az adatszolgáltatásban fontos feladatok hárulnak a járványügyi koordinációs központra.

Debrecen, 2022. március 24.
Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke, Müller Cecília országos tisztifőorvos, Várkonyi István, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Infektológiai Intézetének igazgatója, Kósa Lajos, fideszes országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar megye 1. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje és Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja (b-j) az ország első járványügyi koordinációs központjának átadásán a Debreceni Egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán 2022. március 24-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke, Müller Cecília országos tisztifőorvos, Várkonyi István, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Infektológiai Intézetének igazgatója, Kósa Lajos, fideszes országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar megye 1. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje és Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja (b-j) az ország első járványügyi koordinációs központjának átadásán a Debreceni Egyetem Kenézy campusán lévő infektológiai klinikán 2022. március 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Debrecen, 2022. március 24.
Dolgozó a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Infektológiai Klinikáján 2022. március 24-én. Ezen a napon átadták az épületben működő járványügyi koordinációs központot.
MTI/Czeglédi Zsolt
Dolgozó a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Infektológiai Klinikáján 2022. március 24-én. Ezen a napon átadták az épületben működő járványügyi koordinációs központot. MTI/Czeglédi Zsolt
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×