Infostart.hu
eur:
390.99
usd:
331.66
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
A NASA videofelvételéről készített képen Mike Hopkins (középen, j) és Victor Glover (középen, b) amerikai űrhajósok nagy sebességű adatkapcsolati berendezést szerelnek fel a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás Európai laboratóriumának külső falán a 2021. január 27-i űrsétájukon.
Nyitókép: MTI/AP/NASA

Még jelentkezhet, aki menne az űrbe, de már csak pár napig

A hónap végéig várják a jelentkezőket a magyar kutatóűrhajós programra. A kiválasztott űrhajóst várhatóan 2024 első felében küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra – mondta érdeklődésünkre Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa.

Az elektronikus toborzáson január 31-éig várják a jelentkezőket, és eddig is már több 10 ezren látogatták meg az oldalt, több százan megnyitották már a jelentkezési ablakot” – számolt be az érdeklődésről Ferencz Orsolya.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem egy gombnyomással kell jelentkezni, ez egy folyamat, fel kell tölteni az egészségügyi végzettséget igazoló és egyéb adatokat. Jelentősnek nevezte az érdeklődést, és rámutatott, hogy ez ritkán adódó lehetőség.

A jelentkezőkre először elektronikus képességfelmérés vár, ez nemcsak pszichikai, hanem szakmai képességekre is fókuszál. A szűkített 10-15 fős kört az Európai Űrügynökség vezetésével tovább tesztelik – mondta. A cél az, hogy az őszre négy-öt fős kontingens álljon össze a megfelelő jelöltekből, onnan kerül ki az, akit végül felküldenek az Nemzetközi Űrállomásra.

Ferencz Orsolya megerősítette, hogy az Európai Űrügynökség tavaly májusában lezárt felhívására csaknem 23 600-an jelentkeztek űrhajósnak, oda

170 magyar jelentkezett,

közülük többen tovább is jutottak.

Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Űrhajós Program leendő kiválasztottja is megkapja az ESA-projekt asztronauta minősítést, az ESA-programba kerülők adatai is bekerülnek a Nemzeti Űrhajós Program adatbázisába az együttműködésnek megfelelően.

2024 első fele továbbra is a magyar űrhajós fellövésének céldátuma azzal a kiegészítéssel, hogy az esetleg előforduló csúszások, starthalasztások miatt 2025-re tolódhat a magyar űrtúra – mondta a miniszteri biztos.

Csütörtökön derült ki, hogy február 2-án tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Oroszországban. Ennek kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer elmondta, hogy közös űrkutatási projektről is szó lesz a megbeszélésen a tervek szerint. „Mi, magyarok – hangsúlyozta a miniszter – az évtized közepén szeretnénk magyar kutató űrhajóst küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, aki az Oroszországgal való együttműködés keretében tevékenykedne ott.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×