Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke beszédet mond az MSZP-Párbeszéd budapesti kampányrendezvényén a Marczibányi téri Művelődési Központban 2018. április 3-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Koronavírussal kórházba került az MSZP társelnöke

Kunhalmi Ágnes csütörtök reggel lett pozitív, erős hátszúrással került a Honvédkórházba.

Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke - derül ki a politikus facebookos közléséből, amelyet a Honvédkórházban készített szelfi kísér.

"Már este szúrt a hátam, és hajnalban arra ébredtem, hogy mindjárt kiszakad a tüdőm a hátamon keresztül. Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két AstraZeneca és az egy Pfizer csak megvéd. Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz" – írta Kunhalmi Ágnes, aki mindenkit kér, hogy vegye fel az oltást.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×