Infostart.hu
eur:
378.53
usd:
320.83
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pexels.com

Exe megbízásából verték össze és rabolták ki a nőt

Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádirat szerint a bűncselekmény felbujtója – egy 39 éves férfi – 2020 májusában ismerkedett meg az ügy másik két vádlottjával, egy 28 éves férfival és annak 26 éves barátnőjével. Egy idő után a fiatalabb férfi megkérdezte az idősebbet, tud-e adni neki valami munkát.

Ezek után a 39 éves vádlott – 300 ezer forintot ígérve – azzal bízta meg a fiatalabb férfit, hogy kezdje el figyelni és követni a korábbi barátnőjét, mivel a szakításuk óta haragudott rá, és tudni akarta, hol jár, mit csinál, valamint meg akarta akadályozni, hogy a nőnek új párkapcsolata legyen. A sértett megfigyeléséhez időközben a fiatalabb férfi 26 éves barátnője is csatlakozott.

A vád szerint a 39 éves férfi később már azzal bízta meg bűntársait, hogy

támadják is meg a sértettet a lakásán, kötözzék meg, súlyosan bántalmazzák, és rabolják ki.

Ennek során a férfi különféle elkövetési módokat is ajánlott volt barátnője testi-, és pszichikai bántalmazására, valamint a sértett megkötözésére műanyag kötözőt is adott társainak. A megbízás teljesítése esetén a 39 éves férfi 1 millió forintot ígért.

Több héten át tartó tervezést követően, a bűncselekmény végrehajtásával megbízott férfi és barátnője 2020. július 13-án délután, magukat futárnak kiadva, megjelentek a sértett III. kerületi lakóhelyénél, ahol a társasházba bejutva a sértett lakásához mentek. Amikor a sértett ajtót nyitott, a férfi belökte őt a lakásba, és ököllel megütötte, barátnője pedig megkötözte a földre került nőt. A férfi ezután betömte a sértett száját, majd a szekrényből

elővett egy vállfatartó vascsövet, és azzal a sértettet testszerte megütötte.

A vádlottak a sértett lakásán különböző értékeket gyűjtöttek össze, amikkel a vádlott nő elhagyta a lakást. A férfi ezután még tovább bántalmazta a sértettet, majd fogta a kulcsait, és a megkötözött, vérző nőt hátrahagyva, ő is távozott a helyszínről.

A sértett az erkélyen keresztül egy lakótól kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A sértett többszörös csonttöréssel járó súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség az ügyben felfegyverkezve elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Az ügyhöz kapcsolódó (alábbi) felvételen a bűncselekményt végrehajtó férfi és nő látható; a nő a megtévesztés érdekében virággal a kezében érkezik a helyszínre, a férfi pedig amikor már távozik a bűncselekmény helyszínéről.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×