Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.71
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Európában is ritkaságszámba menő tűzoltóautót adtak át

A nagy értékű eszközbeszerzés a település lakóinak, vállalkozóinak és az önkormányzat összefogásának eredményeként valósulhatott meg.

A Bicskei Önkéntes Tűzoltóság (BÖT) három éve kezdett gyűjtésbe új tűzoltó szerkocsira, miután gépparkjuk elöregedett. A Fejér megyei település és környéke élet- és értékvédő munkáját egy 2005-ös évjáratú, és egy csaknem ötven éves szerkocsival látták el eddig, mindkét jármű jelentős anyagi ráfordítást igényel. A gyűjtéshez az önkormányzat is csatlakozott: Bálint Istvánné polgármester még alpolgármesterként vállalta fel a kezdeményezést. A kezdetekkor huszonegymillió forinttal járultak hozzá a gyűjtéshez, majd jótékonysági bált is szerveztek, amelynek teljes bevételét az új tűzoltó fecskendő beszerzésére ajánlották fel.

Megkeresték a környékbeli vállalkozásokat is. A bicskei telephelyű Spar Magyarország Kft. huszonötmillió forinttal gyarapította a gyűjtőszámlát, a szintén helyi Vivber Kft. pedig két és fél milliót adományozott. A tűzoltóság saját tartalékából huszonötmillió forintot biztosított a beszerzésbe. A bő másfél esztendő alatt további kisebb-nagyobb adományokkal gyarapodó számlán a tűzoltókocsi árának csaknem fele immáron rendelkezésre állt. A fennmaradó százmillió forintot Mészáros Lőrinc ajánlotta fel.

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője az átadó ünnepségen köszönetet mondott valamennyi adományozónak és elmondta: a Bicskei Tűzoltóság 13 településen mintegy 32 ezer ember biztonságáért felel, működése jóval túlmutat az általánosságban vett önkormányzati tűzoltóságok teljesítményén, hiszen idén is már 340 vonulást mondhat magáénak.”

A BÖT tűzoltói a Bicskei járás tizenhárom településén kívül az autópályán Biatorbágy és Tatabánya között is elsődleges segítők, valamint hozzájuk tartozik az 1-es út huszonnégy kilométer hosszú szakasza. 2012-ig csak önkéntes formában működtek, egy kormányrendelet következtében önkormányzati tűzoltósággá váltak, az állami normatívát így kaphatják meg. Polgár Viktor, Bicskei Tűzoltóság elnöke az átadó eseményen elmondta: „Önkéntesek nélkül nem létezne a tűzoltóság, hiszen a mintegy száz tűzoltónkból hatvannál többen aktívak, tizennégyen főállásúak, egyben önkéntesek is. A szolgálatba állított új járművel immáron a tárgyi feltételei is biztosítottak lesznek, hogy munkánkat a legmagasabb színvonalon láthassuk el – fogalmazott a szakember.

A csütörtökön átadott IVECO-Magirus nehéz tömegosztályú tűzoltó gépjárműfecskendő 3500 liter oltóvíz és 250 liter habképző anyag szállítására alkalmas. A hazánkban egyedülálló, de Európai szinten is ritkának számító szerkocsi 1+5 fő, azaz egy teljes raj szállítására alkalmas, az élet- és vagyonmentéshez szükséges legmodernebb eszközökkel van felszerelve.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×