Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
321.17
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Koronavírus-teszthez szükséges mintavételre készülnek egyetemi hallgatók a győri önkormányzat Kodály Zoltán utcai bölcsődéjében 2020. november 24-én. Elkezdődött az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Kiderült, felbukkant-e már nálunk az omikron variáns

Több környező országban már detektálták az új szupermutánst.

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.

A lap azt követően kereste meg az NNK-t, hogy a hétvégén a "közvetlen szomszédságunkban", Ausztriában, Csehországban, Németországban és Olaszországban is felbukkant az omikron, amit először a dél-afrikai térségben fedeztek fel.

Mint írták: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggasztónak nevezte a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst. A WHO szerint ennél a variánsnál fokozottan fennáll az újrafertőződés kockázata az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Megjegyezték, hogy az omikron felfedezése óta a világ több állama is korlátozza a beutazást a dél-afrikai régió különböző országaiból. A légi közlekedés korlátozásához Magyarország is csatlakozott – emlékeztettek, hozzátéve: Izrael közben egyenesen lezárta határait a külföldiek előtt.

A cikkben kiemelte, hogy egyes feltételezések szerint

az új változat ötszáz százalékkal fertőzőbb lehet, mint a delta.

Az omikronnak összesen ötven mutációja van, több mint harminc az úgynevezett tüskefehérjében, amelyet az oltóanyagok többsége célba vesz.

Szakértők szerint a magas számból nem kell feltétlenül rosszra számítani, de fennáll a valószínűsége annak, hogy a koronavírus eddigi legfertőzőbb változatáról van szó, amellyel az immunrendszer kevésbé tud megküzdeni – írták, de Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnökét idézve hozzátették, hogy a dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést az omikron.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×