Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Health worker holding patients hand
Nyitókép: seb_ra/Getty Images

Kiderült, hogyan oldják meg az orvosok ügyeleti díjazását

Nem az új bértábla szerint határozzák majd meg a juttatást.

Az orvosi ügyeleti díjrendszer átalakításáról beszélt Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a XV. IME Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzés és Konferencián – írja a 24.hu.

Az ügyeletben az elvégzett munka mennyiségéhez kell igazítani a díjtételt. Ennek alapján a díjakat úgy kell megállapítani, hogy elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe – mondta Takács Péter, aki bejelentette: szakítanak a bértábla szerinti ügyeleti óradíjakkal, és egy kvázi fix szakorvosi óradíjat állapítanak meg. Ezt az óradíjat szorozzák fel úgy, hogy a magasabban terhelt szakmákban és kórházakban dolgozó, nagy terhelés alatt álló orvosok munkáját tudják dotálni.

A márciusban életbe lépett jogállási törvény jelentős ügyeletidíj-csökkenést okozott sok orvosnál, és a Magyar Orvosi Kamara is a szabályozás korrigálását kérte, mert a túlmunkában töltött idő díjazása kevesebb lett, mint a normál munkaidőben töltötté, és semmilyen arányosságot nem tartalmaz a feladatellátás nehézségével, felelősségével vagy az ügyeleti terheléssel.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×