Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Fiatal lányok sült keszeget esznek a vonyarcvashegyi strandon, ahol bemutató halászaton segítik a tavi háló húzását a 40 Halász Emléknap résztvevői 2012. augusztus 3-án. A háromnapos halászünneppé vált, kulturális és gasztronómiai programokat is kínáló rendezvényen felidézik a 40 balatoni halász csodálatos megmeneküléséről szóló legendát is.
Nyitókép: MTI/Varga György

Kevesebb az ital a pohárban? – Íme a nagy nyári ellenőrzés első mérlege

A kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába és a csomagolóanyagot is belemérik a termék tömegébe – ezek a legjellemzőbb problémák a vendéglátóhelyeken, a boltokban és az árusoknál a fogyasztóvédelem nyári országos vizsgálatának eddigi adatai szerint.

A turisztikai szezon kezdetével párhuzamosan indult el az országos nyári fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzés. Keszthelyi Nikoletta, a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár azt mondta az InfoRádiónak, hogy a vizsgálat középpontjában a fogyasztók anyagi érdekeinek védelme áll.

A fogyasztóvédelmi hatóság minden esetben nézi a vendéglátóhelyeken, alkalmi árusoknál, illetve a gyakran látogatott üzleteknél-boltoknál az árról való tájékoztatást, valamint ellenőrzi a nyugtaadási kötelezettséget is, vagyis hogy a fogyasztók kapnak-e számlát a vásárlásról.

Azt is figyelik, hogy esetlegesen megvalósul-e az úgynevezett szűk mérés, például kifizetett ital valóban annyi-e, amennyit a fogyasztó kért, vagy esetleg kevesebbet kapott. Ugyanígy ellenőrzik egy-egy próbavásárlás során – például egy lángos vagy más népszerű ételek esetében –, hogy a csomagolóanyagot nem mérik-e bele a termék tömegébe – magyarázta a helyettes államtitkár.

Keszthelyi Nikoletta hozzátette azt is, hogy eddig országosan mindössze félmillió forint fogyasztóvédelmi bírságot kellett kiszabnia a hatóságnak. A 620 helyszíni ellenőrzés során arányaiban

minden harmadik helyszínen találtak valamilyen kisebb–nagyobb problémát, viszont a vendéglátóhelyeknél csak 23 százalék volt a kifogásolási arány.

Mint elárulta, a leggyakoribb hiányosságok a már fent említett szűk méréssel (kevesebb termék vagy beleszámolt csomagolás) voltak. Emellett több helyen felmerültek árfeltüntetési hiányosságok is. A szakember ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy nagyon minimális esetben kellett kifogásolni a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint tópartokon és strandokon minden megyében zajlanak az ellenőrzések.

A Balaton-parti megyék kiemelt területek,

mind az északi, mind a déli parton intenzívebb fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzés zajlik a nyár folyamán, de a fővárosi és a nagyobb városok sétálóutcáinak környékei sem maradnak ki, de elsősorban a strandok és a turisták által kedvelt helyszínek kerülnek górcső alá.

Keszthelyi Nikoletta megismételte, az ellenőrzések a próbavásárlásokat is magukba foglalják. „Tehát előzetesen a fogyasztóvédelmi ellenőrök vásárolnak akár fagylaltot, lángost kukoricát, az ilyenkor népszerű termékeket, vagy egy–egy vendéglátóhelyre, étterembe betérnek és rendelnek.”

A hatóság emberei kizárólag jogsértés esetén fedik fel magukat,

és ilyen esetben azonnal megindítják a fogyasztóvédelmi hatósági eljárást.

Az országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szeptember végéig tart.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×