Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
320.58
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Businesswoman on blurred background voting using digital interface 3D rendering
Nyitókép: sdecoret/Getty Images

Mutatjuk az ellenzéki előválasztás legizgalmasabbnak ígérkező csatatereit

Folyamatosan jelentik be az ellenzéki pártok a jelöltjeiket. Az InfoRádió azokból a választókerületekből válogatott, ahol kiélezett küzdelem várható.

A miniszterelnök-jelöltek bejelentése után egyre több választókerületben derül ki, hogy kit indítanak az ellenzéki pártok az előválasztáson.

A napokban vált világossá például, hogy a Jobbik beállt a DK-s Kálmán Olga mögé. A korábbi televíziós műsorvezető a II. és a III. kerületet magába foglaló budapesti 4. számú választókerületben indul. A Demokratikus Koalíció jelöltjének megfogalmazása szerint: „mi más lenne mindannyiunknak a legfontosabb célja, minthogy változtassunk azon a kormányzati rendszeren, és azon a berendezkedésen, amit a Fidesz-kormány az elmúlt 11 évben megvalósított. Merthogy ez az ország nem jó irányba megy.”

Kálmán Olga riválisai a párbeszédes Tordai Bence és a momentumos Berg Dániel lesznek.

A Jobbik 11. számú budapesti választókerületében, Újpesten is beállt a DK-s jelölt mögé. Varju László országgyűlési képviselőnek eddig még nem jelentették be a kihívóit.

Zuglóban nagy meccs várható, a csörték pedig már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek. A Momentum ugyanis Hadházy Ákost indítja itt, aki várhatóan Tóth Csabával, a kerület jelenlegi szocialista képviselőjével mérkőzik majd meg. Bár indulását még nem jelentette be az előválasztáson,

Tóth Csaba többször is kritizálta Hadházy megjelenését Zuglóban. Fekete-Győr András pedig korrupcióval vádolta meg a zuglói baloldali városvezetést.

„A zuglóiak megérdemlik azt, hogy abból a 100 forintból, amit megkapnak az államtól vagy az önkormányzattól, 40 forintot ne lopjon el senki” – fogalmazott a Momentum elnöke még februárban egy televíziós interjúban.

A 2. számú választókerületben, Újbudán városvezetők indulnak egymás ellen.

  • A DK Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest,
  • a Momentum Orosz Anna helyi alpolgármestert,
  • az MSZP–Párbeszéd Barabás Richárdot indítja, aki ugyancsak a kerület alpolgármestere.

Józsefvárosban újságírók mérkőznek meg.

  • A DK Manhalter Dániel korábbi televíziós riportert, kommunikációs tanácsadót jelöli, míg
  • Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője a civil Szikra Mozgalom támogatásával száll ringbe.
  • Itt indul az LMP-s Demeter Márta, aki mögé beállt a Jobbik, valamint
  • Csordás Anett, a Pikó Andrást is polgármesteri székbe juttató C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület jelöltje, akit a Momentum is támogat.

Az első mérések szerint ebben a körzetben az országosan nem ismert Manhalter Dániel vezet, ami azt mutatja, hogy az előválasztáson sok helyen a pártszimpátia dönt majd – mondta korábban az InfoRádiónak az IDEA Intézet kutatási igazgatója „Olyan előválasztásokról beszélünk, amelyek alapvetően az elkötelezett magszavazók politikai aktivitásán múlik. Illúzió lenne azt gondolni, hogy az ellenzéki táboron túlmutatóan bevonódnak majd választópolgárok ebbe a processzbe, ezért ilyen értelemben pártreferencia, orientáció lesz abból a szempontból, hogy miből indulunk és merre tartunk” – fogalmazott.

Ugyanakkor lesznek olyan jelöltek is, ahol a személy lesz a döntő, nem a pártállása,

teszi hozzá Böcskei Balázs. „Ha arra gondolunk, hogy a 3. kerületben Szabó Tímea indul MSZP–Párbeszéd színekben, a két pártnak valószínűleg a kerületi támogatottsága nem éri el a 10 százalékot, mégis vélhetően sokkal jobban fog ennél szerepelni, mert az ő személye mozgósít, más pártok szavazói inkább átszavaznak, vagy épp annyira letudottnak vélik a versenyt, hogy el sem mennek az előválasztásra.”

Vidéken is egyre több a bejelentett előválasztási induló.

Szombathelyen például

  • az LMP-s Ungár Péter,
  • a DK-s Czeglédy Csaba, és
  • a Jobbikból kilépett Bana Tibor

is rajthoz áll.

Pécsen egymás ellen indul

  • Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője és
  • Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselő.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×