Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
szlovénia bledi-tó
Nyitókép: Pixabay

Két újabb ország nyílt meg a védett magyar turisták előtt

Szijjártó Péter jelentette be a Facebookon, hogy mely két állammal állapodtak meg a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról.

Kölcsönösen elismerik egymás védettségi igazolványait a kétoldalú megállapodásban érintett felek, ráadásul függetlenül arról, hogy kit, milyen vakcinával oltottak be, így tehát lehetővé válik a szabad utazás a védetteknek - számolt be a külgazdasági és külügyminiszter.

Az egyik ország Szlovénia, ott már mától életbe lép a megállapodás, így a magyarok újabb tengerpartra juthatnak el, vagy akár a Bledi-tóhoz, mondta Szijjártó Péter.

A másik ország Bahrein, ahol hétfőfől él a megállapodás. A külügyminiszter kiemelte, Bahrein az első országok egyike volt, amely elkezdte a Sinopharm-vakcinát használni, és sok segítséget, dokumentációt kaptak a magyar hatóságok az itthoni engedélyezéshez. Azt mondta, ha ez nem történt volna meg, akkor kevesebb magyart lehetett volna beoltani.

Szijjártó Péter közölte, a hétvégén is több telefonos tárgyalást fognak folytatni, bízik benne, hogy a jövő hét elején újabb megállapodásokat jelenthet be.

Csütörtökön, elsőként, a Szerbiával és Montenegróval kötött kétoldalú megállapodásokat jelentette be a tárcavezető, aki csütörtökön az atv.hu híradójában elmondta: tárgyalnak többek között Horvátország, Szlovákia és Izrael, valamint több Öbölmenti állam külügyi tárcájával.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×