Infostart.hu
eur:
374.87
usd:
317.37
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Lottószelvényt tölt ki egy férfi a Szerencsejáték Zrt. Csalogány utcai lottózójában Budapesten 2019. március 22-én. Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, 3,414 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Jelentkezett az ötös lottó ötödik legnagyobb nyertese, elárulta, mire költi a milliárdokat

A tavalyi év december 19-i sorsolásán megszületett az ötös lottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye, hiszen egy magyar szerencsés közel 4 milliárd forintnak örülhetett.

2; 19; 27; 29; 86 – ez volt az az öt szám, amellyel tavaly év végén összesen 3,959 milliárd forintot nyert egy hazai játékos az ötös lottón. A sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett., sőt a nagy nyertesekre vonatkozó anonim kérdőívét is készségesen kitöltötte – közölte a társaság.

A válaszaiból például megtudható, hogy még soha nem nyert hasonlóan magas összeget, valamint, hogy hol önállóan, hol pedig a barátaival együtt szokott játszani, de nem tudni, hogy a mostani nyereményén kell-e osztoznia valamelyik ismerősével. Budapesten adta fel a szelvényét. A számokhoz személyes kötődés is fűzi, hiszen megtalálhatóak köztük hozzátartozóinak születési dátumai, valamint élete fontos eseményeinek időpontjai is, így nem meglepő, hogy mindig ugyanazt az öt számot játssza meg.

A játékos az internetről tudta meg, hogy nyert, és azt is bevallotta, az örömtől és meglepettségtől sokáig képtelen volt megszólalni. Elsőként a közeli családtagjaival közölte a jó hírt, akikkel megosztja majd a nyereményét. Az ötös lottó ötödik legnagyobb nyertese arra számít, hogy az élete nem alakul át teljes mértékben a nyereménynek köszönhetően, ám tisztában van azzal, hogy a körülményei változnak majd.

A nyereményből először konyhai eszközöket és berendezésekt vásárol majd, de a későbbiekben új ingatlant és gépjárművet is szívesen venne. Hosszabb távon a befektetést is fontolóra veszi, amelyhez szakember segítségét szeretné igénybe venni.

Arra a kérdésre, folytatja-e a lottózást, igennel válaszolt, de azt is hozzátette, hogy most tart egy kis szünetet.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×