Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Védőruhába öltözött egészségügyi dolgozó a járványügyi bevetési egység gyakorlatán az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi tömbjében, Budapesten 2020. augusztus 27-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ijesztő napi fertőzésszámokról beszél a magyar víruskutató

A következő két hétben 10 ezer körül alakulhat a napi új fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós. A víruskutató szerint azonban a hivatalos adatok csak a pozitív esetek alig 10 százalékát mutatják, így valójában akár napi több mint 100 ezer új beteg is lehet a következő időszakban.

Sajnálatos mód a harmadik hullám továbbra is csak a felfutó szakaszában van, és ez legalább két hétig még biztos, hogy így is lesz – fogalmazott Rusvai Miklós az InfoRádiónak. Annál is inkább, mert a hétfői nappal életbe lépett szigorúbb intézkedések körülbelül két hetes csúszással érvényesítik majd a hatásaikat.

A víruskutató – egyéb országok adatait, illetve a statisztikákat figyelembe véve –

tízezer körül várja a magyarországi maximumot a napi új fertőzöttek számában – „de ez megint csak kevésbé informatív”,

jegyezte meg, tekintve, hogy jelenleg is jóval a WHO-ajánlás fölött van a pozitív tesztek százalékos aránya az összes elvégzett tesztek között, ami azt mutatja, valójában nem derítjük föl az új fertőzötteknek csak töredékét, amit 10 százalék körülire saccol.

Az, hogy – lakosságarányosan – a halálozási számok tekintetében Magyarország a világ kilencedik legrosszabbul teljesítő országa, Rusvai Milkós szerint azzal magyarázható, hogy a második hullám, tehát a november–december ijesztő, rossz adatai nagyon lerontották az ország statisztikáját, amin azóta sem sikerült javítani.

A szakember az InfoRádió kérdésére válaszolva arra is emlékeztetett: a járvány teljes megállításához a sokat emlegetett 70 százalékos nyájimmunitásra lenne szükség, akár oltással, akár fertőzés révén. Ahhoz pedig,

hogy érezhető javulás legyen a statisztikában, körülbelül ennek fele, magyarul 3,5-4 millió embernek a immunitása szükséges.

Az eddig több mint egymillió ember beoltásával – akiknél a védettség zömében a következő tíz napban–két hétben „érik be” – és azokkal a fertőzésen átesettekkel együtt, akik tényleges immunitást is nyertek, nagyjából a lakosság 25 százalékánál tartunk.

Összegzésképp Rusvai Miklós úgy fogalmazott: „nekünk most az a dolgunk, hogy minél több ember szerezzen oltásos immunitást, és ne fertőzésest”.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×