Infostart.hu
eur:
376.17
usd:
318.98
bux:
127021.89
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pexels.com

A magánegészségügyet is érzékenyen érinti az orvosbértörvény

A magánegészségügyi szolgáltatók egy része már év elején árat emelt, más részük megvárja a február végét, addig kell ugyanis az állami egészségügyben dolgozóknak aláírniuk új szerződéseiket. A béremelés a privát szférában is új viszonyokat teremt, az áremelkedés elkerülhetetlen.

A hálapénz felszámolásának hatására még több beteg fordulhat magánellátókhoz – az egyik leginkább érintett terület a várandós gondozás és szülés – írja a Pénzcentrum. Az elmúlt időszakban több magánklinikán is jelentős, 20 százalékos áremelés zajlott le, egy szülés díjszabása például 500 ezer forinttól 1,8 millióig terjed. Az egészségügyben végrehajtott idei béremelés a magánszektort is érinti, mondta el az InfoRádiónak Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont igazgatója.

„80-100 százalékos béremelések történtek. Természetesen ez nem azt jeleneti, hogy az árainkat is ilyen mértékben fogjuk emelni – szögezte le a szakember, aki szerint ugyanis

nem zúdíthatják rá a teljes bérkorrekció terhét a magánpiacra. Ám ennek mindenképp nyoma lesz a sztendert árazásukban.

Hangsúlyozta: csak egyes területeken, kisebb mértékben és fokozatosan lehet árat emelni. „Van egy általános faktor, ami az orvosi konzultációk díjában fog megjelenni. Így mondjuk egy 25 ezer forintos orvosi díjnak biztos, hogy 30-32 ezer lesz az új ára – fogalmazott. – Lesznek olyan vizsgálati díjak, ahol nem fogunk változtatni, de

a legtöbb magasan specializált szakember esetében abszolút rákényszerülünk.”

Varga Péter Pál arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy már látják, kik azok a kollégák, akik maradnak a privát szférában és kik azok, akik az állami egészségügy mellett döntenek. Ez nagyban függ attól is, hol vannak jelenleg főállásban. Bár a kórházak jellemzően rugalmasan kezelik a másodállást, arról sem szabad megfeledkezni, hogy az orvoskollégák, aki eddig mondjuk 600 ezer forintot kerestek, most azonban már 1,3 milliót fognak, kétszer is meg fogják gondolni, mennyi pénzért folytassák a magánrendelést – hívta föl a figyelmet. „Borzasztóan szenzitíven érvényesülnek itt a piaci törvények.”

A Budai Egészségközpont igazgatója úgy fogalmazott: a saját programjaik rugalmas alakításával szeretnék kezelni a helyzetet, hogy a plusz teher ne az ügyfelekre háruljon. Mindemellett azonban a színvonal megtartása az elsődleges.

A felmérések szerint egyébként a magyarok 40 százaléka évente legalább egyszer privát rendelőbe megy, leggyakrabban a fogászati, a nőgyógyászati, a bőrgyógyászati és a szemészorvosi ellátást veszik igénybe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×