Infostart.hu
eur:
377.22
usd:
319.9
bux:
125738.38
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay.com

Így jöhet össze a fogorvosok 100 százalékos béremelése

Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi területért felelős vezetője az InfoRádióban elmondta, akár a szájsebészek és más fogszakorvosok is hozzáférhetnek a lehetőséghez. Tudni azt is, mikor érkezik a számlára a már emelt fizetés.

Másfélszeresére emelkedik a fogászati finanszírozás forrása, vagyis több mint 26 milliárd forint többletforráshoz jutnak a fogorvosi ellátást vállalkozói formában végző szakemberek idén.

Mint az InfoRádiónak Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara fogorvos-területi vezetője elmondta, ebből a forrásból az alapellátásban résztvevő fogászoknak lehetőség lesz ugyanazt a kigazdálkodni, mint amit a többi orvosszakmában keresni lehet.

A kormánynak célja a béremelkedésen kívül az is, hogy a minél magasabb szintű ellátás mellett praxisközösségekbe lépésre is ösztönözze a fogászokat.

"Az átalakítás nemcsak a bérekben nyilvánul meg, hanem szerkezeti változás is jön, az alapellátásnál a háziorvosokat, a házigyermekorvosokat és a fogorvosokat is érinti ez. A célja az, hogy

a praxisközösségek által jobban tudjanak igazodni a területi igényekhez,

és jobban ki tudják szolgálni az ott élőket. A helyzet még kidolgozatlan, most folyik a háttérmunka, amely megadja a majdani praxisközösségek működési kereteit" – ecsetelte Gerle János.

Aki az emelt szintű praxisközösségbe belép, 100 százalékos többletforráshoz juthat, "szerencsés esetben" még a fogszakorvosok, szájsebészek is hozzáférhetnek ehhez a lehetőséghez.

Ha valaki nem vesz részt a praxisközösségben, a bértámogatásnak csak a 30 százalékát kapja meg – tette világossá Gerle János.

A plusz pénz áprilisban érkezhet, de januárig visszamenőleg, de ez a teljes egészségügyi ellátórendszerre is vonatkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Sosem volt ekkora bajban Európa - Mi lehet a megoldás?

Az európai gazdaság soha nem látott kihívásokkal néz szembe: gyengülő versenyképesség, szerkezeti lemaradás, egyre költségesebb energia és sorozatos geopolitikai konfliktusok formálják át a kontinens pozícióját a globális gazdaságban. Miközben az európai ipar évtizedeken át a technológiai élvonalhoz tartozott, mára Kína és az Egyesült Államok olyan területeken is előnybe került, ahol korábban Európa diktálta a tempót. A kérdés adott: hogyan fordíthatók vissza ezek a folyamatok, és milyen iparpolitika képes új pályára állítani az európai gazdaságot?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×