Infostart.hu
eur:
378.42
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Egyeztetés indul, hozzányúlnának a nyugdíjrendszerhez

Nyugdíjreform-javaslatot, valamint idősügyi törvényjavaslatot dolgoz ki a hét nagy nyugdíjas szervezetet tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.

A cél egy igazságos és szolidáris nyugdíjrendszer kidolgozása – mondta az InfoRádiónak a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke. Gúr Nándor felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak kifizetésére 2011-ben még a GDP 11,2 százalékát fordította a kormány, 2019-ben azonban már csak 8,3 százalékát. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben 26 ezer, míg 2019-ben már majdnem 270 ezer idős ember tartozott a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe.

Nagyjából 148-149 ezer forint az átlagnyugdíj, és 1,4 millió ember él ennél kevesebb pénzből. Azt kell végiggondolni, hogy ez így rendben van-e, valamint azt, hogy a legkevesebb nyugdíjból, 28 500 forintból élők hogyan élnek meg, miközben az átlagnyugdíjak aránya romlik a nettó átlagbérekhez képest – fejtette ki, jelezve, hogy utóbbi arány 53 százalékra csökkent néhány év alatt 76 százalékról.

Gúr Nándor hozzátette, hogy a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának nyugdíjreformjában szerepel a fogyasztói árak emelkedése mellett a nettó bérnövekedést is tartalmazó vegyes indexálás visszaállítása az éves nyugdíjemeléseknél és a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének újbóli megteremtése is. Az MSZP-s politikus szerint felvetődik, hogy

be kell-e vezetni a járulékplafont, mert 2,5-3 millió forint felé közeledő nyugdíjak kezdenek kialakulni, miközben mások 28500 forintot kapnak.

A tanács elnöke arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a nyugdíjreform mellett idősügyi törvényjavaslatot is kidolgoznak, a 65 felettiek jogait foglalnák törvénybe. Azzal foglalkoznának, hogy az egészségmegőrzés, az otthonápolás területén, az ellátórendszereket illetően milyen segítségnyújtásra van szükség, hogy az idősek biztonságban élhessenek. A cél az, hogy az egészségben töltött évek növekedjenek, mert Európában ez magasabb, mint itthon.

A tagszervezetek március végéig egyeztetnek a nyugdíjreform és az idősügyi törvény javaslatokról. Az elkészült dokumentumokat a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a magyar kormány és az ellenzéki összefogás számára is megküldi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×