Infostart.hu
eur:
379.46
usd:
321.75
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Sorban állók a Honvédkórház előtt 2020. március 16-án. A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a kórházban kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást. Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, amely mindenkinek kötelező.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Páratlan nagy dolgokra készül a Honvédkórház

Jelentős civil és katonai egészségügyi fejlesztések kezdődtek az MH Egészségügyi Központban, amelynek a koronavírus-járványban is helyt kell állnia. A Honvédkórházban kész arra, hogy egy nap alatt 60 oltóponton akár 10 ezernél is több embert oltsanak be – mondta az InfoRádiónak Wikonkál Norbert, az intézmény főigazgatója.

A december 29-én megjelent kormányrendelet szerint a fővárosban a Baleseti Központ, az Uzsoki utcai és a Károlyi Sándor Kórház, Kistarcsán a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, valamint a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház került a Honvédkórházhoz. Így Wikonkál Norbert személy szerint egy több mint 4600 ágyas kórházegyüttes egységes gazdálkodásáért, humánpolitikájáért, ellátásáért felel.

A főigazgató az InfoRádiónak elmondta, szeretné, ha már idén megtörténne a Pap Károly utca–Róbert Károly körútnál található telephelyükön az új kórházszárny alapkőletétele, amely otthonául szolgálna a Podmaniczky úti intézménynek, amit ezáltal nem kellene felújítani.

Egy vadonatúj sürgősségi ellátóhelyet terveznek megvalósítani,

miután a jelenlegi kubatúra napi körülbelül 60 fő sürgősségi ellátásra van tervezve. Azonban a megfelelő képalkotó diagnosztikai és műtői háttérrel meg tudnának felelni a napi akár kétszáz fős betegbeáramlásnak is, hiszen Budapesten nincs még egy olyan intézmény, amely olyan trauma- és idegsebészeti háttérrel, valamint sztrók- és infarktusellátással bír, mint a Honvédkórház, lefedve az egészségügy széles spektrumát – tette hozzá.

Wikonkál Norbert elmondta, a Honvédkórház alapfeladata a hon- és rendvédelmi, valamint vasútegészségügyi ellátás.

A kórháznak készen kell állnia, hogy ha szükséges, katonai ellátó egységgé alakuljon át,

így idén megkezdik az úgynevezett ROLE 2, vagyis a harctéri sérülések azonnali és emelt szintű elsősegélynyújtás képességének a kialakítását, hiszen az ország a NATO szerepvállalása kapcsán külföldön is jelen van, emlékeztetett a szakember. Tehát a ROLE 2 alatt egy harctérre kitelepülő, magas felkészültségű, szinte kórházi infrastruktúrával rendelkező szervet kell elképzelni, amiben az egészségügyi ellátást nyújtó szakdolgozók, ápolók és orvosok tréningen esnek át, hogy a nem hagyományos ellátás során megtanulható képességek birtokában is bevethetők legyenek. A főigazgató felidézte, ennek nagyon konkrét haszna volt karácsony előtt az újpesti támadás során is, ahol a megkéselt rendőr ilyen jártassággal bíró kollégáknak köszönhette az életét.

Kiemelt sürgősségi ellátó munkájuk miatt utolsók között kapcsolódtak be az aktív Covid-ellátásba. A legmagasabb betegszám november 23-án volt, akkor 207 fertőzöttet kezeltek, jelenleg kevesebb, mint 100 koronavírusos beteg van náluk – mondta Wikonkál Norbert, aki arról is beszélt, hogy a

Honvédkórházban készen állnak arra, hogy egy nap alatt 60 oltóponton akár 10 ezernél is több embert oltsanak be.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Csúnyán elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Csúnyán elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×