Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Chervon Group miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. október 19-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter: még a télen nagy mennyiségű kínai vakcina érkezhet

Terjedelmes interjút adott az Mfornak a külgazdasági és külügyminiszter; szóba kerültek az európai viták, a járványkezelés, Joe Biden és a V4-es kapcsolatok is.

Terjedelmes interjút adott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Mfornak.

A tárcavezető a megválasztott amerikai elnökkel kapcsolatosan elmondta, az Egyesült Államokkal függetlenül attól jó kapcsolatra törekszik Budapest, hogy milyen pártállású az elnök, a korábbi, magyar részről indult Joe Biden-kritika azért született meg, mert a szóban forgó jelölt autoriter államként állította be Magyarországot, ami "egyértelmű sértés"; de ezt nem értékelné túl, mivel Amerikában akkor választási kampány volt.

Szijjártó Péter inkább bízik abban, hogy folytatódik a négy éve tapasztalható, korábban nem látott jó együttműködés.

Kiemelte, hogy az 1700 amerikai vállalat, amely Magyarországon befektet, 105 ezer embernek ad munkát, ekképp "ezüstérmes" nálunk Németország után.

Gazdasági szempontból csúcsévnek tartja 2020-at amerikai vonalon, aminek egyik fő motorjának a vírusra adott választ, a beruházásösztönzést tartja, kihasználva az EU átmeneti, könnyítő szabályait.

Mint elmondta,

a beruházási szándék 80 százaléka az elektromobilitáshoz, tehát az elektromos autóiparhoz köthető.

"Sokat dolgoztunk az elmúlt években azért, hogy a hagyományos autóipart felváltó modern, elektromobilitásra épülő magyarországi autóipar Európa élbolyában legyen. A keleti nagyvállalatok sorra hozták hozzánk a gyártási kapacitásaikat, és mára a világ egyik legnagyobb, elektromos akkumulátor gyártó kapacitása nálunk jött létre" – szögezte le.

További tíz százalékot képvisel a beruházói tervek között a hagyományos járműipar amit a gyógyszeripari befektetési szándékok követnek – utóbbi azért fontos, mert Magyarország a világon a 19. helyen áll gyógyszeripari export tekintetében.

Az amerikai elnök és magyar politikai vezető közvetlen találkozója jelenleg nincs napirenden, de orosz irányban más a helyzet,

idén összejöhet egy járvány miatt elhalasztott találkozó Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor között – utalt rá Szijjártó Péter. A Roszatom vezetője azonban itt járt tavaly decemberben, és kiderült, 2030 előtt mindenképpen üzembe helyezhetők az új paksi erőműblokkok üzembe helyezése.

Beszélt a V4-es államok közti viszonyról, de szerinte nem maradt tüske a magyar kormányban amiatt, hogy a szlovák és a cseh fél jogállamisági kérdésben másképp döntött, mint a magyar és a lengyel partner. A viták közepette – amelyek a migrációra is kiterjednek – Magyarország súlya erősödik, ami a gazdasági teljesítménynek is köszönhető; az ország csak 92. legnépesebb, de a 34. legnagyobb az exportja a Földön.

A koronavírus-járvány védekezési eszközeiről szólva felidézte, hogy amikor maszkokat és lélegeztetőgépeket kellett beszerezni, nem volt érvényes a piac üzleti logikája, időben fel kellett deríteni, ha valahol szállítmány rendelkezésre állt.

"Ma már egyszerűbb feladat egy teherszállítót bérelni, de tavasszal arra sem nagyon volt módunk" - emlékeztetett.

A beszerzés döntési folyamatáról elmondta, minden észszerű ajánlatot figyelembe vettek, és addig vásárolt a kormány, amíg mindenből meg nem volt a kellő mennyiség, miközben

"nem volt a piac által megjelölt ár".

A külügy dolga addig tartott, míg a Magyarországra érkezett eszközöket el nem vámolták.

Ma már az a helyzet, hogy a világon tudják, Magyarországnak sok lélegeztetőgépe van, akár eladni is tud, ezért növekszik is az érdeklődés Latin-Amerikából, Afrikából, de "a szomszédból" is kapott megkeresést a kormány.

Azt viszont a jövendőmondás kategóriájába sorolja, hogy mikor lesz annyi vakcina, amennyivel a lakosság 60 százaléka oltható.

"Csalódást keltő az EU tevékenysége ebből a szempontból is" – jegyezte meg Szijjártó Péter, aki úgy látja, akár tavasz előtt is érkezhet Kínából vakcina, nagy mennyiségben. A kínai vakcinát ellenző hangokat viszont károsnak tartja, nem gondolja, hogy rossz oltással oltja be Kína – vagy Oroszország – saját állampolgárait.

A miniszter maga igen hátul van az oltási listán, mert nem idős, nem egészségügyi, nem közrendvédelmi dolgozó, nem szociális dolgozó és nem is krónikus beteg, de

készül arra, hogy beoltsák, akár az orosz vakcinával is,

a magyar engedélyező hatóság, az OGYÉI szakemberei ugyanis kint jártak Moszkvában megismerni a Szputnyik V vakcina készítését.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×