Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
315.52
bux:
144233.14
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Nagy Éva gyermekorvos HPV elleni védőoltást adnak be egy lánynak a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 2013. február 11-én. A szolnoki önkormányzat 2008-ban indította el komplex méhnyakrák-megelőző programját, amelyet a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztosításáról szóló önkormányzati rendeletében rögzített. A tárgyévben 13. életévüket betöltött, vagy betöltő leánygyermekek alanyi jogon, szülői hozzájárulás alapján részesülhetnek térítésmentesen a védőoltásban.
Nyitókép: Mészáros János

Ismertette céljait a Házi Gyermekorvosok Egyesülete új elnöke

A gyermek-alapellátás megerősítését, a házi gyermekorvosok szakmai és anyagi megbecsülésének növelését, valamint az utánpótlás biztosítását tartja legfontosabb feladatainak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) új elnöke.

„A célom, hogy egy megerősödött gyermek-alapellátás működjön Magyarországon, ahol a benne dolgozó kollégák jól érezhetik magukat, és egzisztenciálisan és szakmailag megerősödve, megfelelően felszerelt rendelőkben dolgozhatnak” – foglalta össze röviden az InfoRádiónak a terveit a Házi Gyermekorvosok Egyesületének új elnöke, aki szerint a pluszfeladatok ellátáshoz megfelelő szakértelemmel rendelkező segítőkre és alkalmas infrastruktúrára van szükségük a házi gyermekorvosoknak.

„Meggyőződésem szerint legalább ugyanazt a bérszínvonalat szükséges biztosítani, mint ami a fekvőbeteg-, járóbeteg-szakellátásban történik, amennyit ott kapnak a kollégák – tette hozzá Havasi Katalin. – A praxisközösségekben szerzett elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az olyan szakemberek bevonásával, akik betegségmegelőzésben, prevencióban, vagy akár a hiányzó készségek fejlesztésében kompetensek, csökkenthető az orvosok munkája – a nem orvosi ügyeket át lehet adni – lehetővé téve számukra, hogy valóban szakmai feladatokat végezzenek, vagyis, hogy

a jelenleginél több gyermekellátás legyen biztosítva megfelelő szakorvossal”

– magyarázta.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint erős az együttműködés a gyermekgyógyász szakmában: „Mind a civil szerveződések terén, mind a reguláris, államilag szervezett tanácsadó testületek prominensei között egy olyan szoros együttműködés van kialakulóban, illetve alakult ki, olyan komoly szakmai anyagokat készítettünk együtt, ami a meggyőződésem szerint a törvény- és rendeletalkotó munkát is segíti.” Havasi Katalin szerint ezért fontos egy olyan kapcsolatrendszer kiépítése, amely elősegíti, hogy

a gyermekorvosok első kézből tudjanak javaslatokat tenni a politikai döntéshozóknak.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×