Infostart.hu
eur:
381.68
usd:
321.8
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

ITM: több mint húszmillió forint értékben váltottak vissza közlekedési bérleteket

Az első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tárca elrendelése alapján kezelési költség nélkül térítik vissza a korábban megvásárolt helyközi bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték.

Az intézkedés sokakat mentesít az akár több tízezer forintos, felesleges kiadás alól. Mások mellett a távoktatásra átállt iskolákban tanítóknak, tanulóknak sincs szükségük a novemberi bérletre. A díjtalan visszaváltási lehetőséggel a helyközi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet ideje alatt ingyen utazó egészségügyi dolgozók, a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók is élhettek – írják a közleményben.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közleményben elmondta: "A visszaváltott bérletek nagyobbik hányada a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Volánbusz járataira szólt. Az autóbuszos szolgáltató által visszavásárolt mintegy 3300 novemberi bérlet kétharmadát munkavállalók, harmadát diákok használták korábban. A MÁV-hoz nagyjából fele-fele arányban érkeztek be a dolgozó és tanulóbérletek. A feleslegessé vált buszbérletek több mint 13 százalékát eredetileg mobilalkalmazásban váltották meg. A szolgáltatók várhatóan december közepéig összegzik a visszavásárolt bérletek adatait. Az azonban már most látható, hogy az érintettek összes megtakarítása meghaladja a 20 millió forintot."

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×