Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
318.85
bux:
143132.54
2026. július 22. szerda Magdolna
Merkely Béla rektor beszédet mond a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának felújított, steril, a baktériumok és vírusok ellen védelmet nyújtó speciális légtechnikai és nyomásszabályozó rendszerrel bővített hemato-onkológiai  osztályának avatásán 2019. október 7-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Merkely Béla: akár már egymillió magyar áteshetett a koronavírus-fertőzésen

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a mostani korlátozások után a halálozások száma négy-öt hét múlva csökkenhet.

A járvány első hullámában a lakosság egy százaléka fertőződött meg, a most zajló második hullámmal együtt pedig már 10 százalék körül lehet a fertőzésen átesettek aránya – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! adásában.

A szerdán életbe lépő szigorításokról elmondta, hogy a cél, hogy a járvány ne hatalmasodjon el és az egészségügyet se terheljük túl. A kórházak telítődtek, de a munkatársak helytállnak. Merkely Béla úgy véli, komoly, mindenre kiterjedő intézkedések születtek, biztos benne, hogy meglesz a hatásuk és tehermentesítik a szektort – írja a hirado.hu.

Elmondta, hogy az intézkedések eredményei várhatóan tíz nap múlva mutatkoznak meg. Az új fertőzöttek, illetve a kórházba kerülők száma ezután csökkenhet, a halálozások száma pedig négy-öt hét múlva.

A vakcináról azt mondta, hogy először az egészségügyi dolgozókat, valamint a fertőzésnek leginkább kitett csoportokat, az idősebb és társbetegséggel küzdő személyeket kell beoltani. A fiatalok esetén valószínűleg nem lesz szükség oltásra. Korosztályonként más és más az oltási hajlandóság. Az idősebbek, a krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyi dolgozók körében ez magas, míg 30 éves korig ez az arány kisebb.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Bizonytalanság a tőzsdéken, kivárnak a befektetők

Bizonytalanság a tőzsdéken, kivárnak a befektetők

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai piacok tegnapi felpattanása után Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét 92 dollár fölé emelkedő olajár áll, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is egyre inkább meghatározza a kereskedést. Európában mérsékelt elmozdulások jöhetnek a nyitásban, a nap egyik legfontosabb eseménye pedig az Alphabet és a Tesla piaczárás után érkező beszámolója lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×