Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
318.75
bux:
143091.84
2026. július 22. szerda Magdolna
Utasok szállnak fel egy metrópótló buszra a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdődött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kibővítik az egészségügyisek ingyenes utazását

Az egészségügyi dolgozók, valamint a védekezésben részt vevő, orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.

A dolgozóknak az ingyenes utazáshoz csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra. A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a friss Magyar Közlöny 7676. oldalán.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor visszatért, rendkívüli tájékoztatót tart: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása” – cikkünk frissül

Orbán Viktor visszatért, rendkívüli tájékoztatót tart: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása, erről fogok beszélni majd Tusványoson – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti keretek között folytatják az ellenállást, ennek módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×