Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
318.69
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay.com

Már „arat” a fagyhalál Magyarországon

Idén még szinte alig volt hideg, de már a tartósan 10 Celsius-fok alatti idő is elég ahhoz, hogy valaki végzetesen lehűljön, ha nem tud otthonában fűteni – hívja föl a figyelmet a Magyar Szociális Fórum.

Az őszi hideg beállta óta már 11-en szenvedtek fagyhalált Magyarországon. Elkerülendő, célszerű lenne végre elismerni a lakhatáshoz, azaz a fészekhez való jogot, hiszen ez nemcsak, hogy nem szerepel egyetlen törvényben sem, hanem a jog ennek épp ellenkezőjére, a kilakoltatásra hatalmaz föl – hangsúlyozta az InfoRádiónak a szervezet alapítója. Így aztán évről évre arat a fagyhalál, és a jelek szerint az idén sem kíméli meg a társadalom legelesettebb és leginkább rászoruló rétegeit.

Simó Endre emlékeztetett, nem kell ahhoz fagynak lennie, hogy egy ember kihűljön a fűtetlen otthonában, elég,

már elég csak az, hogy 5–10 fokra hűljön az idő tartósan.

Egy leromlott állapotú, idős szervezet ugyanis kevesebbet bír ki, mint egy egészséges emberé.

A legtöbben Magyarország nagyvárosaiban halnak meg fagyhalál következtében, azonban vidéken is elfordulnak hasonló tragikus esetek.

A koronavírus-járvány pedig még inkább tetézi a bajt,

tudniillik a hajléktalanoknak egy jelentős része, eleget téve a kormány felszólításának, nem megy emberek közé, vagyis nem akar zsúfolt helyen melegedni, hanem inkább kint marad – jegyezte meg a szakértő.

A Magyar Szociális Fórum meglátása szerint az érintettek ugyan tudják, hogy hová kellene fordulni, túlontúl reménytelennek érzik a helyzetüket, tekintettel a segítség, az odafigyelés és törődés hiányára, ugyanis „ezzel az emberek jelentős része nem is foglalkozik”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×