Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
319.88
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: Pixabay

Ép és fogyatékkal élő gyermekek közös játszótereit építik - most megint átadnak egyet

Ezúttal Debrecenben adnak át befogadó játszóteret, amelyeket amelyet fogyatékkal élő gyermekek is használhatnak. A programról Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója beszélt az InfoRádióban.

A korábbiak után 2020-ban eddig újabb öt, úgynevezett befogadó játszóteret adtak át, egy hatodikat pedig kedden Debrecenben - közölte az InfoRádióban Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója.

"Attól befogadó, hogy ép és fogyatékossággal együtt élő gyerekek együtt tudnak itt játszani. Debrecenben a helyi család- és gyermekvédelmi központ területén helyezkedik el a játszótér" - fejtette ki Bánhegyi Zsófia.

Kizárólag olyan elemekből áll a játszóterület, amelyek közül mindegyikhez örömmel férhetnek hozzá mind az ép, mind a fogyatékkal élő gyerekek, ezzel az a cél, hogy az élményszerzésen keresztül a gyerekek egymás iránt befogadóbbá válnak, felnőttként pedig elfogadóbb közösséggé válhatnak.

"Velünk vannak a karítatív sorsjegyárusaink; sokan nem tudják talán, hogy

a nemzeti lottótársaság munkatársainak közel tíz százaléka megváltozott munkaképességű,

így a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja alapvető kérdéskör, amivel a mindennapokban foglalkozunk" - tette hozzá.

Harmadik éve építenek ilyen játszótereket, az európai fogyatékosügyi fórum és az európai lottószövetség együttműködésében.

Az eddig létrehozott 13 játszótér közel fele budapesti, a többi vidéki.

És nem állnak meg:

"A Nagykarácsony Sorsjegy nevű termékünkből finanszírozzuk, amelyből novemberben újra érkezik, így jövőre újabb öt játszóteret építhetünk" - újságolta a marketingvezető.

A vállalat minden játszótér létesítése után visszatérnek szemlélni az eredményességet, de eleve már a helyszínt is úgy választják ki, hogy a közelben legyen olyan intézmény, amely látogatói használni tudják a befogadó játszóteret.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×