Infostart.hu
eur:
361.08
usd:
317.34
bux:
144230.7
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
A 21-es út újépítésű, kétszer kétsávos szakasza Pásztó közelében 2017. december 16-án. Várhatóan 2019 májusában fejezik be a 21-es út M3-as autópálya és Salgótarján közötti szakaszának átépítését kétszer kétsávossá.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Autósok figyelem, nagy munkálatok keződnek az M3-ason

Csaknem másfél milliárd forint költségvetési forrásból több, összességében tíz kilométert meghaladó szakaszon végeznek felújítást az M3-as autópályán november végéig – közölte pénteken a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adják át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkálatokhoz kapcsolódó korlátozások október 12-én, hétfőn lépnek életbe.

A korlátozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométer között, Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot, illetve a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 121-es és 126-os kilométer között, Mezőkövesdnél mindkét forgalmi sávot érintik. Ahol lehet, sávelhúzásos terelés mellett dolgoznak majd a szakemberek.

A felújítás során a 90-es jelű Nagyfüged–Ludas csomópontban sem lehet majd felhajtani a főváros felé, várhatóan október 17. és 22. között. A csomópont további három le- és felhajtó ágát a rekonstrukció nem érinti. Az aktuális forgalmi helyzetről az Útinform +36-1-336-2400-as telefonszámán, illetve a www.utinform.hu weboldalon tájékozódhatnak a közlekedők.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Albérlet vagy lakásvásárlás? Most áll a feje tetejére a piac

Albérlet vagy lakásvásárlás? Most áll a feje tetejére a piac

Már hallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első felében arról beszélgetünk, hogy a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után sok családnak rögtön egy újabb kérdést kell megoldania: hol lakjon szeptembertől a frissen felvett hallgató. A jó helyen lévő, jó állapotú albérletekért továbbra is erős a verseny, miközben Budapesten és több egyetemvárosban komoly kiadást jelent a lakhatás. De vajon mikor éri meg bérelni, és mikor saját lakást venni? Mennyit számít a település, az egyetem közelsége vagy a képzés hossza? Erről kérdeztük a Portfolio ingatlanpiaci újságíróját, Gulyás Veronikát. Miközben az iskolai szünetben rengeteg tanuló vállal munkát, az utóbbi évek gazdasági stagnálása felveti a kérdést, hogy mennyiben van egyáltalán szükség az idén nyáron diákmunkásokra - erről beszélgettünk a műsor második felében. Melyek a legnépszerűbb és legjobban fizetett pozíciók, és mennyiben tekinthetik rejtett munkaerőtartaléknak a tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalokat a vállalatok? A részletekről Majzik Nándorral, a MELÓ-Diák ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×