eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A magyarországi koronavírus-járvány első hulláma a vége felé jár - a nap hírei

Több mint háromszorosára emelte a versenyképesség-növelő támogatási program keretét a kormány. Az országos tisztifőorvos szerint első hulláma a vége felé jár a magyarországi koronavírus-járvány. Feloszlatja a minneapolisi rendőrséget az amerikai város önkormányzata. A nap legfontosabb hírei június 8-án.

Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a programra 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, amelyek eddig 377 milliárd forintnyi beruházást vállaltak, a kabinet pedig ehhez több mint 170 milliárd forint állami támogatást biztosít.

Az önálló pénzpolitikát tartja a siker kulcsának a válságok leküzdéséhez a Magyar Nemzeti Bank elnöke.Matolcsy György a növekedés.hu-n megjelent írásában a koronavírus járvánnyal összefüggésben kiemelte, hogy az uniós országok többségében gazdasági válság alakul ki.

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, a deficitet a koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték. A Pénzügyminisztérium előzetes jelentése szerint május végéig 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a járványhoz kapcsolódó egészségügyi beszerzések.

A magyarországi koronavírus-járvány első hulláma a vége felé jár - jelentette ki az országos tisztifőorvos.Müller Cecília az Operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta, hogy újabb 6 embernél mutatták ki a fertőzést, két újabb beteg halálával 548-ra nőtt az áldozatok száma. Jelenleg 1182 aktív fertőzött van. Az Infostart kérdésére megerősítette, hogy az idősotthonokban lakókat már lehet látogatni, és a közeljövőben a lakók is elhagyhatják az intézményeket.

A Semmelweis Egyetem rektora lát esélyt arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás. Merkely Béla azt mondta: a vakcina valószínűleg a 65 év felettieknek, a betegségeik miatt rizikócsoportba sorolandóknak, a korházi dolgozóknak és az idősotthonok személyzetének lesz kötelező.

Újabb fél évre, december 31-ig felfüggesztette a börtönzsúfoltsági kártalanítások kifizetését az országgyűlés. Az előterjesztő szerint a módosítás célja a kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése.

Megkezdték a hulladékgazdálkodási intézkedések kidolgozását az egyszer használatos műanyagtermékek jövő nyári kivezetése előtt - mondta az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László kiemelte, hogy már idén júliusban elkezdődik az illegális hulladéklerakók felszámolása.

Elhunyt Kő Pál Kossuth-díjas szobrász. A nemzet művészét 79 éves korában érte a halál. A Munkácsy- és Prima Primissima díjas szobrász készítette Mohácson a történelmi emlékhely rendezési koncepcióját, továbbá többek között Kő Pál alkotta meg a Magyarok Nagyasszonya kápolna kődomborműveit a Vatikánban.

A tervek szerint ősszel avatják fel a Hableány sétahajó balesete áldozatainak emlékművét Budapesten - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó Péter közölte: telefonon tárgyalt erről a dél-koreai külügyminiszterrel.

A vártnál jóval nagyobb elektromágneses sugárzást mért az elektroszmogot vizsgáló magyar zsebműhold - közölte a projekt vezetője. Gschwindt András, a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának docense az InfoRádióban elmondta: a világ legkisebb, 5x5x5 centiméteres műholdja tavaly decemberi felbocsátása óta elkészítette a Föld első elektroszmog-térképét.

Az euróövezet jelentős gazdasági visszaeséséről beszélt az Európai Központi Bank elnöke. Christine Lagarde azt mondta: az uniós pénzt használó államok közösségében a második negyedévben 14 százalék lesz a visszaesés. Az Európai Központi Bank szerint jövőre már 5,2 százalék lehet a GDP-növekedés az euróövezetben.

Miközben Európában javul, globálisan romlik a járványhelyzet - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra kérte a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus terjedése ellen hozott intézkedéseiken. Az ENSZ illetékesei szerint az intézkedések középpontjában már a második járványhullám megelőzésének kell állnia.

Feloszlatja a minneapolisi rendőrséget az amerikai város önkormányzata. Az indoklás szerint véget kell vetni az eddig ismert rendőri politikának és újra kell teremteni a közbiztonság rendszerét. A rendőri brutalitás elleni tiltakozás-hullámot az afroamerikai George Floyd május végi, minneapolisi halála váltotta ki az Egyesült Államokban

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×