eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az S2G Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a  Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. április 23-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Több mint száz magyart hoznak haza

Ez a harmadik mentesítő járat Észak-Amerikából.

Csütörtökön landol Budapesten az a repülőgép, amellyel 120 magyar hoznak haza, elsősorban Észak-Amerikából. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcavezető tájékoztatása szerint

már három hónapja zajlik "Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója".

A világ 116 országából eddig 9529 magyar embert hoztak haza és még mindig szervezik 624 magyar hazatérését.

Kiemelte: csütörtökön landol Budapesten a harmadik olyan mentesítő repülőjárat, amellyel Észak-Amerikából hozzák haza a magyarokat. Ezúttal New Yorkból, Miamiból, Torontóból és hazafelé útközben Reykjavíkból vettek fel utasokat.

Megjegyezte: a közép-európai együttműködés keretében hazahoznak 21 szlovák, 4 cseh, 4 szlovén és 2 osztrák állampolgárt is.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elkövetkezendő időszakban is dolgoznak azon, hogy a külföldön rekedt magyarokat hazahozzák, mindaddig, amíg a nemzetközi polgári repülésre vonatkozó korlátozó intézkedések érvényben vannak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×